Bíró Gyula alpolgármester – Budaörsi tervek és lehetőségek

(Budaörs, 2014. november 4. – Budaörsi Infó) A 2014. évi önkormányzati választásokat követően megalakult a képviselő-testület Budaörsön is. Felálltak a bizottságok és megválasztották az alpolgármestereket is. Bíró Gyula (BFE) és Kálóczi Imre kapott megbízást a következő öt évre, hogy ellássák ezt a pozíciót. Bíró Gyula megválasztása alkalmából interjút adott a Budaörsi Infónak.

 

Bíró Gyulát, Wittinghoff Tamás már az előző két ciklusban is javasolta alpolgármesternek, azonban szavazati többség hiányában az alpolgármesteri széket a másik oldal jelöltje vehette birtokba. Az idei évben azonban ez változott. Az új képviselő-testület egyöntetűen megszavazta kinevezését.

Bíró Gyula a Budaörsi Infónak elmondta, hogy sem őt, sem a volt alpolgármestert, Molnár Gábort, nem érte ez a hír váratlanul. Természetesen a jó viszonyuk a továbbiakban is megmarad.

 

Milyen feladatai lesznek alpolgármesterként a következő ötéves ciklusban?

„A jelenlegi megegyezés szerint, mivel a képviselő-testület tagjai közül én kerültem megválasztásra, Kálóczi Imre pedig külsős tagként, a polgármester úgy rendelkezett, hogy én leszek az általános helyettes, Kálóczi Imre pedig a közbeszerzésekért és a nagyberuházásokért lesz felelős, de természetesen úgy, hogy nekem is lesz rálátásom az ő dolgaira is.”

 

Az alpolgármesteri feladatok ellátása mellett marad majd elég ideje a saját választókörzetére is?

„Én úgy gondolom, hogy a választókörzetbeli feladataim és az össszbudaörsi feladatok nem különböznek egymástól. Azt ugyanúgy el fogom látni. Mindenki ismeri a telefonszámomat, a továbbiakban is hívhatnak bátran, ha bármiben tudok segíteni.”

 

Tekintettel, hogy a képviselő-testületben nagy többséggel rendelkeznek jelenleg, van esetleg olyan régóta dédelgetett vágya Budaörssel kapcsolatban, amit most meg szeretne valósítani?

„Nem hiszem hogy lennének kiemelt feladataink. Mivel 10-en kerültünk be a BFE-ből nyilván kicsit könnyebb lesz a dolgunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk leülni egymás közt, és nem fogjuk a dolgokat megvitatni, de nyilvánvaló, hogy a testületi-ülés is zökkenőmentésebben fog zajlani. Bár az elmúlt négy évben sem lehetett rá panasz különösképpen.”

 

Az ön választókörzetében van a Budaörsi Gazdapiac a lakótelepen, a Patkó utcai parkolóban. Ön támogatni fogja, hogy ez a kezdeményezés fennmaradjon?

„Természetesen igen. A képviselő-testület nemrégiben megszavazta, hogy legyen egy másik piac is, az Esze Tamás utcában. Úgy gondolom, hogy mind a kettőre igény és szükség is van. Az új piac a Gazdapiactól független, más üzemelteti majd. Hogy mikor nyit, még nem tudom, gondolom még zajlanak a háttérmunkálatok.”

 

Ön nem szokott lakossági fórumot tartani, mégis mindig naprakész a várost illető problémákkal. Hogyan jutnak el önhöz az információk?

„Itt élek a lakótelepen 1979 óta és mindenkit meghallgatok, nem szoktam kikapcsolni a telefonomat. Ismerem a lakótelep problémáit.

Azért sem szoktam lakossági fórumot tartani, mert ha elmegyek kenyérért vagy a patikába és leülök kicsit, akkor ott, pillanatokon belül, 4-5 ember összegyűlik körülöttem és elmondják milyen problémák vannak a városban. Én mindenkit meghallgattam mindig, még azt is aki nem jó véleményt mondott rólam.”

 

Mit gondol, az új testületi összetétel segítségével milyen lehet Budaörs öt év múlva? 

„Ha a kormány is úgy akarja, mert tegyük hozzá, függünk tőle az adóbevételek miatt, akkor ezen a fejlődési úton mehetünk tovább. Nyilván csodák nem fognak történni, de ez a szint fenntartható. Van egy-két nagyberuházás, amit szerintem ennek a társaságnak 5 éven belül meg kell oldani.”

 

Melyek ezek a beruházások?

„A Mákszem óvoda emeletráépítését mindenképpen meg kell csinálni. Ez erre az évre volt tervezve, viszont azért nem kezdtünk bele, mert úgy gondoltuk, hogy inkább befejezzük a Hermann Általános Iskolát, ahelyett, hogy mindkettő félig legyen csak kész.

A másik, ami szintén a saját választókörzetemen belül van, az az autóbuszállomás átépítése. Ez Budaörs szégyene! A tervek már készen vannak, és úgy gondolom, hogy a jövő év folyamán a lakossággal is meg kell ismertetni őket. Aztán kezdődhet az átépítés. Ami Budaörsön eddig még nem volt, az ebben az új buszvégállomáson biztosan lesz: egy nyilvános WC.  Ide tervezünk még egy kávézót és egy újságost is. Ezt nem mi akarjuk működtetni, hanem keresünk rá vállalkozót.

Szeretném, ha ebben az öt évben megvalósulna a Közösségi Ház átépítése is. Sajnos ez jelenleg nem akadálymentes, és nem sok funkcióra alkalmas. A tervek itt is kész vannak. Egy ennél jóval nagyobb épületet szeretnénk mellé építeni, oda ahol volt régen a tüzi-víztározó. Nagyon jó terveket láttam már, csak ki kell választani a legmegfelelőbbet.

Ami semmiképp nem méltó Budaörshöz, az az Árpád utcai Kisegítő Iskola. Mellette vettünk egy házat, amit most a nyugdíjasok használnak. Meg kell építeni a nyugdíjasoknak azt az épületet, amibe már megeggyeztünk, ez a Művelődési Ház melletti telken lenne. A helyén pedig fel kellene építeni egy iskolát, ami a mai kor igényeinek megfelel. Az nem jó, hogy egy kisegítő iskolába járó gyereknek WC-re ki kell mennie az udvarra. Én úgy gondolom, hogy őket ugyanaz megilleti, ami a többi gyereket.

A következő feladat a régi posta épülete, amivel most már tényleg valamit kezdeni kellene. Itt is vannak tervek, csak meg kell egyezni. Én szívem szerint a két funkciót is szétválasztanám. A mostani Művelődési házat vagy a színházat át kellene költöztetni a régi posta épületébe.

A Művelődési házra is ráférne egy kis felújítás, mert az is idejétmúlt, és ha már színházat működtetünk, akkor úgy gondolom, hogy azt méltó körülmények között kellene tenni.

Ezek a nagyberuházások azok, amelyeket mindenképpen meg kell csináni, és emellett természetesen folytatni a mindennapi városüzemeltetési feladatokat, úgy mint járda- vagy az útfelújítás.”

 

Sokak bosszúságára ezekre a felújításokra többnyire télen kerül sor. Mi ennek az oka?

„A közbeszerzés olyan szinten lelassítja, és semmivel sem teszi olcsóbbá a folyamatot, hogy amíg a tervek és a szerződések elkészülnek, mindig belecsúszunk az októberbe, novemberbe.”

 

A várólistákkal és az Europ-Med Egészségügyi Központ bővítésével kapcsolatban milyen tervek vannak a következő 5 évet illetően?

„Két olyan téma, amikkel fontos foglalkoznunk! A várólisták és a bővítés. Céltartalékban van egy 40 milliós összeg, arra a célra, hogy a budaörsiek számára csökkenjenek a várakozási idők. Ha ma bejelentkezek egy szakrendelésre, akkor január 18-ára van időpontjuk, ez nagyon nem jó!

A bővítéssel kapcsolatban is vannak terveink. Megvásároltunk az Europ-Meddel szemben lévő telket, azzal a célzattal, hogy átköltöztetjük oda a fizikoterápiát.”

 

A Frankhegyen élők problémáinak megoldása is bele fog férni a következő öt évbe? Csatornázást vagy útépítést terveznek ebben a ciklusban a hegyen?

„A frankhegyi csatornázás nehezebb dolog, mert ott a lakosságot is be kell vonni. Én egy komplett csatornázást végig csináltam mint képviselő, de mindenkit meg tudtam győzni.

Az nem lenne egy jó dolog, hogy ha elkészülnek a frankhegyi közlekedési utak tervei, és nem aszerint valósulnának meg. A közmeghallgatásokon sokszor elhangzik, hogy mindent csináljunk meg.

Én itt abszolút osztom a polgármester véleményét! A hiba akkor történt, amikor valaki megengendte, hogy ne csak üdülőövezetként működjön ez a terület, hanem lehessen építeni ott családi házakat.

Ha ezt az egészet felvállalná az önkormányzat, akkor az egy 12-15 milliárdos beruházás lenne. Utak, csatornák és víz kellene. Nem beszélve arról, hogy a szennyvizet hová vezetnénk, mert a szennyvíz tisztítónk kapacitása is véges, és nem erre lett tervezve.

Elviekben maga a szennyvíz bevezetésre kerül a Csepeli szennyvíztisztóra, bár éve óta ott se történik semmi, csak a szerződést írtuk meg, és benne vagyunk a konzorciumban.

Ha egy ekkora terület csatornázásra kerülne, akkor egy újabb szennyvíz átemelőre lenne szükség. Azt nagyon remélem, hogy a képviselő-testület nem fog precedenseket teremteni, hogy azt mondja, hogy ha a tervben 6 méteres utca került, legyen csak 3, és majd kerülgetik egymást…

Azt kimerem jelenteni, hogy a következő 5 évben biztos nem lesz kész a terület. A haladáshoz az kell, hogy a helyiek is kivegyék a részüket a feladatokból.”

 

Köszönjük az interjút! Sikeres munkát kívánunk, olvasóink nevében is!

 

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.