Elhunyt Kubányi Endréné, a budaörsi Napközi Otthon alapítója

(Budaörs, 2014. november 3. – Budaörsi Infó) 2014. október 29-én elhunyt életének 85. évében Kubányi Endréné (Szabó Erzsébet), gyémánt- és vasdiplomás, Eötvös József-díjas tanítónő, a budaörsi Napközi Otthon alapítója.

Kubányi Endréné lánykori nevén Szabó Erzsébet (Temeskutas, 1929. május 17. –Budapest, 2014. október 29.) gyémánt- és vasdiplomás, Eötvös József-díjas tanítónő.

A tanítóképzőt a budapesti Orsolyita rend iskolájában végezte, majd az 5. évfolyamban jelöltként Sopronba került, itt folytatta tanulmányait. Az volt a szándéka, hogy belép a rendbe. Mivel 1950 júniusában szétoszlatták a szerzetesrendeket ez a terve nem valósulhatott meg.

1953 tavaszán kapott egy megbízást a Pest Megyei Tanács Oktatási Osztályától, hogy Budaörsön a II. sz. Általános Iskolában alapítsa meg a napközi otthont. Az alapító okirat már másfél éve ott feküdt az asztalfiókban, de nem sikerült senkit szerezniük, aki elvállalta volna.

Szabó Erzsébet boldogan kezdett munkához Fátyol Jenő akkori igazgató irányítása alatt.

Rengeteg szegény sorsú gyerek járt azokban az években ide iskolába és örömmel vették birtokba a napközi otthont. Mindent saját belátása szerint tett, megpróbált értelmes és tartalmas elfoglaltságot biztosítani az amúgy nagyon szegényes körülmények között élő gyermekek részére.

A Napközi otthonos nevelők kézikönyve c. kiadványban több munkája jelent meg. Több alkalommal fölkérték előadások, bemutatóórák megtartására, melyekre az ország különböző városaiból jöttek hozzá kollégák foglalkozásokat látogatni.

2009-ben gyémántdiplomát, 2014-ben vasdiplomát kapott.

Kubányi Endrénét 2014. november 14-én, 15 órakor helyezik végső nyugalomra a Zoborhegy téri Regnum Marianum plébánia altemplomában ünnepi szentmise keretében. (Cím: Bp. XIV. ker. Zoborhegy tér 18., megközelíthető a 77-es trolival a Rákosmezei térig).

A temetés helyszíne nem alkalmas virágok vagy koszorúk elhelyezésére. Ezért a család arra kéri a gyászolókat, hogy az erre szánt összeggel támogassák a Domonkos Nővérek Gimnáziumában tanuló nagycsaládos gyermekeket.

(Budaörsi Infó, forrás: Wikipédia, Youtube)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.