Nőtt az okostelefonok világpiaci forgalma

Már a második egymást követő negyedévben kelt el több mint 300 millió okostelefon a világpiacon, az új modellek bemutatásának és a feltörekvő piacok csillapíthatatlan étvágyának köszönhetően – közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat csütörtökön.

 

Az idei harmadik negyedévben 327,6 millió okostelefont értékesítettek a különböző gyártók a világpiacon, 25,2 százalékkal többet a 2013 harmadik negyedévi 261,7 milliónál, és 8,7 százalékkal többet az idei második negyedévi 301,3 milliónál. “Mostanra olyan helyzet alakult ki, hogy miközben a fejlett, telített piacokon egyszámjegyűre csökkent az eladások növekedési üteme, a fejlődő piacokon változatlanul 30 százalék feletti mértékben növekszik a kereslet” – mondta Ryan Reith, az IDC negyedéves okostelefon forgalmi felmérésének programigazgatója.

A világpiac harmadik negyedévi bővülése nem a piacvezető gyártók, a Samsung és az Apple, hanem egyértelműen a második vonalbeli gyártók eladásai növekedésének volt tulajdonítható. A Xiaomi, a Lenovo, az LG és a többi kisebb gyártó megkezdte a két piacvezető cég piaci részesedésének a felőrlését.

Az eladási ranglista élén változatlanul a Samsung áll 78,1 millió eladott okostelefonnal, ami azonban 8,2 százalékkal kevesebb a 2013 harmadik negyedévi 85,0 milliónál, és a piaci részesedését is 23,8 százalékra szűkítette az egy évvel korábbi 32,5 százalékról.

Az Apple 39,3 millió okostelefont adott el az idei harmadik negyedévben, 16,1 százalékkal többet az egy évvel korábbi 33,8 milliónál. Piaci részesedése azonban 12,0 százalékra csökkent 12,9 százalékról.

A harmadik helyre a kínai Xiaomi tört elő: 17,3 millió okostelefont adott el a harmadik negyedévben, 211,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 5,6 milliónál. Piaci részesedése 5,3 százalékra emelkedett 2,1 százalékról.

A negyedik helyezett, a Lenovo eladásai 38,0 százalékkal nőttek 12,3 millióról 16,9 millióra, piaci részesedése pedig 5,2 százalékra 4,7 százalékról.

Az LG 16,8 millió okostelefont értékesített, 39,8 százalékkal többet az egy évvel korábbi 12,0 milliónál. Piaci részesedése 5,1 százalékra nőtt 4,6 százalékról.
Az összes többi gyártó együttesen 159,2 millió okostelefont értékesített az idei harmadik negyedévben, 40,8 százalékkal többet a 2013 harmadik negyedévi 113,0 milliónál. Piaci részesedésük együtt 48,6 százalékra bővült 43,2 százalékról.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.