Az internetadó elleni demonstrációkat szervezők szerint győztek a tüntetők

Győzelemnek nevezték a tervezett internetadó elleni tüntetések szervezői pénteken Budapesten, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte az új adótípusról szóló javaslat visszavonását. A tüntetők ismét a József nádor téren gyűltek össze.

 

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója azt mondta: Orbán Viktor kormányfő most először volt kénytelen beismerni, hogy a többség nem támogatja az “adóját”.

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen nevű Facebook-oldal alapítója (k), Füzessy Károly diákaktivista (b) és Várady Zsolt, az iwiw alapítója a tervezett internetadó miatt szervezett tüntetésen Budapesten, a József nádor téren 2014. október 31-én

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen nevű Facebook-oldal alapítója (k), Füzessy Károly diákaktivista (b) és Várady Zsolt, az iwiw alapítója a tervezett internetadó miatt szervezett tüntetésen Budapesten, a József nádor téren 2014. október 31-én

A demonstráció résztvevői megtöltötték a tér nagy részét. A rövid tüntetés ezúttal nem folytatódott vonulással, a beszédeket követően az emberek szétszéledtek.

“Győztünk!” – jelentette ki Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója, majd úgy folytatta, visszaszerezték a hitet, hogy alakíthatják saját országukat.

Talán a legfontosabb, ami történet az elmúlt napokban, hogy tömegek fordultak át az eddigi passzivitásból egy aktív állapotba – tette hozzá.

Hangsúlyozta: ebben az aktív állapotban kell maradni, mert még “rengeteg dolog van hátra”.

Füzessy Károly diákaktivista hangsúlyozta: a javaslat visszavonása azt jelenti, hogy a civileknek sikerült “visszaszerezniük” a politikát.

“Ha összefogunk, nagy dolgokra vagyunk képesek” – fűzte hozzá.

Az aktivista ugyanakkor arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy még nincs vége a “feladatnak”, ugyanis minden adó ellen fel fognak lépni, amelyet azért akarnak kivetni, mert a “korrupt adóhatóság, a rossz állapotban lévő nemzetgazdaság bevételekre számít”.

Megjegyezte azt is, hogy nincs szükség az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett nemzeti konzultációra, hiszen az már megtörtént, így nem kell elkölteni több száz millió forintot.

A mindössze félórás, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé szervezett megmozdulást a szónok “tüntető ünnepnek” nevezte, amivel arra utalt, hogy a javaslat visszavonása az ellene fellépők közös sikere.

A tervezett internetadó miatt szervezett tüntetés résztvevői a szegedi Klauzál téren 2014. október 31-én

A tervezett internetadó miatt szervezett tüntetés résztvevői a szegedi Klauzál téren 2014. október 31-én

Budapest mellett Szegeden és Pécsen demonstráltak péntek este: a baranyai megyeszékhelyen néhány tucatnyian voltak a Széchenyi téren, Szegeden a Klauzál tér mintegy felét töltötték meg a tiltakozók, akik a kormány távozását követelték.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.