A budaörsi 9. választókörzet önkormányzati képviselője – Becz György (BFE)

(Budaörs, 2014. október 24. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó Választási különszámában már olvashattak Becz Györgyről, aki akkor arról beszélt nekünk, hogy a nyugdíj felé közeledve érez még energiát magában arra, hogy a közösségépítési tapasztalatait városi szinten is hasznosítsa. A választások után ismét felkerestük, a Budaörs Fejlődéséért Egyesület elsöprő győzelméről és saját elképzeléseiről beszélgettünk vele.

 

Az 2014-es budaörsi önkormányzati választások sokak számára nagy meglepetést okoztak, hisz a Budaörs Fejlődéséért Egyesület elsöprő többséggel, mind a 10 választókörzetben győzött. A 9-es választókörzet képviselője Becz György lett, aki maga mögé utasította Filkey Pétert (Fidesz-KDNP), Premecz Enikőt (Jobbik) és ifj. Leipánt Tibor Antalt (független) is.  

A szavazatok 51,48%-ával, vagyis 663 érvényes vokssal nyert Becz György, akinek feladata az elkövetkezendő öt évben, hogy körzetének lakóit megfelelően képviselje. “A 9-es körzet az Árok utcától tart a város határáig nyugati irányba. Felfelé pedig a Csiki-hegyek aljáig, a Fügefa utca az egyik fontos utcája. Ez az a körzet, ami a Fő út mindkét oldalára kiterjed. Talán ez a legnagyobb területű. Itt szinte csak családi házak vannak, nagyon kevés a társasház. Van egy érdekessége, hogy benyúlik a lakótelepi részbe is, és ott is szintén családi házas övezet a része.”

 

terkep_valasztokorzetek_budaors_2014

 

Mit éreztek, amikor meghallották, hogy a Budaörs Fejlődéséért Egyesület mind a 10 körzetben győzött?

“Boldogok voltunk. Győzelmet vártunk, de nem ilyen mértékűt, mindenkit meglepett, de nagyon örültünk neki.”

 

Mit gondol, mi lehetett a sikerük kulcsa?

“A vetélytársamtól Filkey Pétertől kaptam egy hívást, gratulált, ugyanakkor azt is mondta, hogy nem érti, hogy ezt az eredményt hogyan értem el. Írtam neki egy e-mailt, ami válasz az ön kérdésére is.

Egy nagyon jó csapatban „versenyeztünk,” ahol minden egyéni teljesítmény jobb volt, mint ellenfeleinké és természetesen a csapat teljesítménye is sokkal jobb volt. Ezt a budaörsiek érzékelték és értékelték. Ez mellett még vastagon benne volt a másik oldal elmúlt négy évi teljesítménye is, továbbá az, hogy nagyképűen, nagyon nagy mellénnyel mentek neki ennek a kampánynak. Azt gondolták, hogy a Fidesz brand elég lesz a győzelemhez.

Budaörsöt sose lehetett az átlagos helyek közé sorolni. Most ismét bebizonyította a város, hogy ebben a vonatkozásban sem az.

 

Mi az, amit elsőként szeretne megtenni a körzetében most, hogy képviselőnek választották?

Találkozni szeretnék a választóimmal. Az én körzetem elég nagy. Négy külön lakóterület van: a családi házas övezet, egy nagy társasház az Árok utcában, ami 100 lakást foglal magába, a Törökugrató körüli rész és a Csiki rész.

Ez négy különböző rész, különböző problémákkal. Én mind a négy területen szeretnék lakossági fórumot tartani. Fontosnak tartom minél szorosabb kapcsolatot kialakítani az itt lakókkal, mert az elődömet nem túl gyakran látták.”

 

Ön szerint mi vár Budaörsre a következő öt évben?

“Azzal a fő célkitűzéssel kezdtük el a munkát már az előző ciklusban is, hogy a budaörsiekkel és az ő problémáikkal kell foglalkozni, egy kisvárosban nincs helye a pártpolitizálásnak. Ezt szeretnénk megértetni az ellenzékben levőkkel is, reméljük, hajlandóak lesznek velünk együtt dolgozni.

Itt a körzetben fontos probléma a lőtér megléte és működése, javítani kell a közlekedést és a csatornázottságot, az útviszonyokat.

A jövőt tekintve pedig továbbra is be kell vonzani befektetőket, a vállalkozókat, kihasználva Budaörs nagyon jó lehetőségeit. Fejlődése részben ennek a kiváló földrajzi elhelyezkedésnek is köszönhető, de nyilvánvalóan nem szabad csak erre hagyatkozni.

Ezt a tendenciát erősíteni kell. Nagyon reméljük, hogy a kormány nem fogja büntetni a várost. Nem történhet meg, hogy egy város aszerint kap fejlesztési és egyéb forrásokat, hogy polgárai hogyan szavaztak a választásokon.

 

Mit üzenne a budaörsieknek?

“Bízzanak ebben a régi polgármester által vezetett, részben új csapatban. Kiváló emberek alkotják, akiknek tudása, tapasztalata, szakértelme garancia a jó működésre.

Engem is bátran keressenek a problémáikkal. Mindig elérhető, „látható” szeretnék lenni a választópolgárok számára. Igyekszem segíteni, mert erre szerződtem és erre kaptam a budaörsiektől felhatalmazást.

A helyiek rám egy igazi képviselőként számíthatnak, ami nem azt jelenti, hogy minden problémát meg fogok tudni oldani, de a szándékaim és minden törekvésem erre irányul majd.”

Az önkormányzati képviselőket bemutató sorozatunk részeként, hamarosan egy hosszabb portré-interjút olvashatnak Becz Györgyről portálunkon.

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.