7. vk – SZANKA LÁSZLÓ: „Mindenképpen szeretnék a város kulturális életébe új lendületet vinni!”

(Budaörs, 2014. szeptember 25. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó nem kis fába vágta a fejszéjét. Úgy döntött, hogy a választások közeledtével felkeresi az összes képviselő-, illetve polgármesterjelöltet, és bemutatja az olvasóinak. A feladat nem csupán a jelöltek nagy létszáma miatt volt rendkívüli, hanem azért is, mert Budaörsön ehhez hasonló kezdeményezés még nem volt. Olvashattunk már jobb és bal oldali híreket a különböző médiákon keresztül, viszont minden oldallal egyszerre még senki sem foglalkozott. Mi megtettük. A választásokig folyamatosan olvashatják majd a portálunkon a jelöltekkel készült rövidebb vagy hosszabb interjúkat. A nyomtatott Választási különszámunk szeptember végén már Budaörs utcáin és intézményeiben is megtalálható lesz. Kedves Olvasóink, kérjük önöket, hogy tájékozódjanak és választási döntéseiket megfontoltan hozzák meg, mert a városunk sorsa azok kezébe kerül, akiknek önök adják. Felelősségteljes választást kívánunk mindenkinek.

SZANKA LÁSZLÓ: „Mindenképpen szeretnék a város kulturális életébe új lendületet vinni!”

Fidesz-KDNP

7. választókörzet

 

7_korzet

Melyik körzet képviselőjelöltje?

A 7-es választókerület, lakótelep. Szabadság út 119-143-as társasházak, Ifjúság utcai–Lévai utcai társasházak és a Patkó utcai tízemeletesek tartoznak hozzám.

 

Miért pont ezt a kerületet képviseli?

Itt lakom, itt dolgozom. Itt fejti ki egyesületünk a működését. Ezen a részen élek, így ismerem az itt lakókat.

 

terkep_valasztokorzetek_budaors_2014

 

Milyen megoldandó feladatok várnak Önre, ha megválasztják?

Több olyan probléma van, amik évek óta húzódnak, és azt gondolom, hogy az emberek várják, hogy ezek megoldódjanak. Ilyen például a piac kérdése. Amikor megalakult az Agrárgazdasági Bizottság, akkor a bizottság felkérésére két civil szervezettel, amelyek közül az egyik mi voltunk, létrehoztuk a piacot. Én a fenti példához hasonló módon szeretnék a képviselő-testületbe kerülve is dolgozni. Azokat a problémákat szeretném megoldani, amik hosszú idők óta fennállnak a lakótelepen. Ilyen például a társasházak belső-, valamint gépészeti, műszaki állapota. Ez ugyan magántulajdon, azonban azt láthatja aki a közös képviselőkkel tartja a kapcsolatot – és én tartom –, hogy a társasházak nem bírják ezeket kezelni. Az én választókerületemben is tudok olyan társasházról, ahol hónapok óta áll a víz a liftaknában és nem bírják megjavítani, mert nincs a társasháznak pénze. Senki nem várhatja el az egyedülálló nyugdíjastól vagy akár a többgyermekes családoktól, hogy még több pénzzel járuljon hozzá a felújítási alaphoz, ahhoz hogy a többmillió forintos felújítási munkálatokat elvégezzék. Több településen, például Józsefvárosban is minden évben kiírnak egy önkormányzati pályázatot társasházaknak, amit lépcsőházak felújítására, a tűzveszélyes linóleumpadló cseréjére, liftfelújításra vagy éppen olyan gépészeti, műszaki felújításokra, mint például a szellőzőventilátor, vagy a közös tulajdonú közüzemi vezetékek cseréjére lehet felhasználni.

Nagyon nagy probléma még a távfűtés. Télen, amikor esik a hó, fagy van, a távhővezetékek nyomvonalán elolvad a hó és zöldell a fű. Ez rengeteg hőveszteséget jelent, hiszen a másfél-két méteres földréteget felfűti, és a felszínén elolvasztja a havat. Ez a hőveszteség pedig a fűtési költségének jelentős mennyiségét teszi ki. Ez is egy hosszú évek óta húzódó probléma. Fel kell újítani azokat a gerincvezeték-szakaszokat, amelyekre nem került sor.

A problémák között említette legelőször is a piacot. Milyen problémára gondolt?

Nem problémáról van szó. Azt szerettem volna szemléltetni, hogy amikor az Agrárgazdasági Bizottság megalakult és felkereste a kertbarátokat illetve a Lakótelepért Egyesületet, akkor összefogtunk és meg tudtuk oldani ezt a problémát. Azóta is működik. Nem csak a város lakói, hanem a környező településről is jönnek ide vásárolni, mindenki örömére. Ezzel azt szerettem volna szemléltetni, hogy hogy ha van szándék, és van akarat egy probléma rendezésére, akkor azt meg lehet csinálni.

 

Mit tart a szívügyének?

Mindenképpen szeretnék a város kulturális életébe új lendületet vinni. Egy kicsit színesíteni. A Lakótelepért Egyesület az elmúlt években számos civil kezdeményezésben, programban vett részt, és ez így van folyamatosan mind a mai napig. Jelenleg egy szakdolgozat megírása előtt állok, közbeszerzési referensi tanulmányaimat most fejezem be, így a szaktudásom talán ezen a téren is kamatoztatható lesz az önkormányzat javára. Emellett van egy kulturális  rendezvényszervezői középfokú szakvégzettségem is. De a szívügyem összességében a lakótelep lesz, az, hogy megoldjam azokat a problémákat, amikkel felkerestek.

A motivációm az, hogy amikor felkerestek, hogy fel kellene újítani a játszótereket, bölcsődéket, a távfűtési rendszerünket rendbe kellene tenni. Mi civil szervezetként ezekkel kapcsolatban megrekedtünk egy szinten. Az, hogy létrehoztuk az egyesületet, sok lehetőséget nyitott meg, hiszen egy civil szervezetnek azért van mozgástere, bizonyos szinten. De amikor felkerestek az előbbi kérdésekkel, problémákkal, nem tudtunk mit csinálni, viszont ha képviselőt tudunk delegálni a személyemben, akkor ezekre a problémákra is tudunk megoldást találni.

Az elmúlt években több megkeresés is érkezett a lakóktól, kérték, hogy támogassuk őket. Mi ezeket a kéréseket, problémákat folyamatosan felírtuk, jegyeztük, és kidolgoztunk egy programot a lakótelepre. Felkerestük a Fideszt, akik partnerek lettek és segítségüket nyújtották, így egy programalapú együttműködést tudtunk kötni. Ennek részeként a 7-es választókerületben a Lakótelepért Egyesület delegált egy képviselőjelöltet, aki én vagyok. A 8-as választókerületben pedig egy olyan jelöltet találtunk közösen, aki szintén vállalja ennek a programnak a megvalósítását. Azért nem jelölő szervezet a Lakótelepért Egyesület, mert mi azt az elmúlt években egy civil szervezetként indítottuk el. A jövőben is szeretnénk megtartani a civil pályán. Közvetlenül az egyesület nem folytat politikai tevékenységet. Az egyesület eddigi programjain sem volt és ezután sem lesz politikai irányvonal. Viszont elemi érdeke a lakótelepnek, hogy olyan képviselője legyen, aki a szívügyének tekinti a lakótelepet.

 

Milyennek látja az esélyeit?

Nagy Zsoltot nem ismerem személyesen, de szeretnék majd vele megismerkedni. Ő a Jobbik jelöltje. Stiff Nándorral a piac ügyében már egyszer találkoztam. Nem szeretném különösképpen minősíteni. Én azt gondolom, hogy az, hogy 1998 óta önkormányzati képviselő, és vannak problémák, amik már hosszú ciklusok óta húzódnak és megoldásra várnak, ez minősíti a munkáját.

 

Mit üzen a lakóknak, miért szavazzanak Önre?

Azt gondolom, új lendületre van szüksége az önkormányzatnak. Megrekedtünk egy szinten és szeretnénk újra lendületbe hozni Budaörsöt, és ez különösképpen igaz a lakótelepre. Nem csak lendületbe kell hozni, de a fejlődés pályájára kell állítani, mert olyan problémák vannak előttünk, amivel senki nem foglalkozott, én viszont szeretném ezeket a problémákat megoldani. Ilyen a társasházak problémáinak megoldása, játszóterek felújítása és bővítése, kutyafuttató létrehozása, közösségi terek kialakítása, a meglévők karbantartása.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.