Korosztályos centrumot hozna létre Budaörsön a 65 éves Tuncsik József

Kedden lesz 65 éves Tuncsik József, a magyar cselgáncssport történetének első olimpiai érmese és Európa-bajnoka.

 

    A sportember az MTI-nek elmondta, “erős hajdúsági gyerekként” került egy budapesti állami nevelőintézetbe, ahol előírás volt edzésre járni. Ő az úszás, a műugrás és az ökölvívás után végül a dzsúdónál állapodott meg, főként a trénernek, Gyebnár Ferencnek köszönhető remek közeg és a játékos-izgalmas edzések miatt.

    “A magyar dzsúdósikerek nagyrészt azért várattak magukra, mert 1966-ban a teljes válogatott életét vesztette egy pozsonyi repülőgép-szerencsétlenségben. Ezután megint sokáig kellett tanulnunk, végül az 1972-es olimpián ötödik Hetényi Antival kidolgoztunk nekem egy külön edzéstervet, aminek aztán 1976-ban meg is lett az eredménye” – emlékezett vissza Tuncsik József, aki abban az évben Kijevben ért fel a kontinens csúcsára. Az Eb kapcsán elmondta, előzőleg mindenkit megvert, első volt a 63 kilogrammos súlycsoport ranglistáján, és érezte, hogy jól fog sikerülni a verseny. Végül hat meccsen összesen alig két percet töltött a szőnyegen…

    Ami a montreali olimpiát illeti, óriási csatában győzte le az előző játékokon döntős mongol riválisát, majd szinte azonnal ismét tatamira szólították a következő mérkőzésre, a magyar küldöttség pedig nem “járta ki” neki még az előírt ötperces pihenőt sem. Így aztán kikapott a kubai Rodrigueztől, akit előtte mindig megvert, majd a vigaszágon később gond nélkül megszerezte a bronzérmet.

    “Úgy tartom, hogy tulajdonképpen van egy bronzom és egy aranyam is” – összegezte az ötkarikás tapasztalatokat.

    Tuncsik József az élsport után szakosztályt alapított Budaörsön, Törökbálinton, Diósdon, Pakson – itt tíz évig dolgozott – és Százhalombattán, hamarosan pedig Zsámbékon is várja a cselgáncsozni vágyó gyerekeket.

    “Kaptunk a szövetségtől 40 négyzetméter tatamit és száz ruhát, ezzel el tudunk indulni” – mondta, hozzátéve: szeretne Budaörsön létrehozni egy korosztályos centrumot, ahol hosszú szünet után esetleg újra edzősködne is.

    A törökbálinti Zöld Sziget Állatmenhely alapítójaként kóbor kutyákon segítő ex-dzsúdós a mostani mezőnyből Csernoviczki Évát emelte ki.

    “Az ő tudása és hozzáállása rendkívüli, de szép jövő állhat Csoknyai Laci és Zámbori Bence előtt is. Nem is beszélve az augusztusi vb-n ezüstérmes Tóth Krisztiánról, aki nagyon ügyes versenyző” – jelentette ki az ünnepelt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.