1. vk – BAKÓ KRISZTINA: „Én háromdimenziós képviselő vagyok és nem papír alapú”

(Budaörs, 2014. szeptember 19. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó nem kis fába vágta a fejszéjét. Úgy döntött, hogy a választások közeledtével felkeresi az összes képviselő-, illetve polgármesterjelöltet, és bemutatja az olvasóinak. A feladat nem csupán a jelöltek nagy létszáma miatt volt rendkívüli, hanem azért is, mert Budaörsön ehhez hasonló kezdeményezés még nem volt. Olvashattunk már jobb és bal oldali híreket a különböző médiákon keresztül, viszont minden oldallal egyszerre még senki sem foglalkozott. Mi megtettük. A választásokig folyamatosan olvashatják majd a portálunkon a jelöltekkel készült rövidebb vagy hosszabb interjúkat. A nyomtatott Választási különszámunk szeptember végén már Budaörs utcáin és intézményeiben is megtalálható lesz. Kedves Olvasóink, kérjük önöket, hogy tájékozódjanak és választási döntéseiket megfontoltan hozzák meg, mert a városunk sorsa azok kezébe kerül, akiknek önök adják. Felelősségteljes választást kívánunk mindenkinek.

BAKÓ KRISZTINA: „Én háromdimenziós képviselő vagyok és nem papír alapú”

Budaörs Fejlődéséért Egyesület

1. választókörzet

Hol helyezkedik el az Ön választókörzete?

A FIDESZ a választási törvények kapcsán előírta minden városnak, településnek, hogy különböző szempontok alapján áttekintse a körzethatárokat. Jelen pillanatban az 1. választókörzet úgy néz ki, hogy nyugaton a Szüret utca határolja, egészen a természetvédelmi terület határáig. Végig a Fő úton, ez a déli határa, a Kisfaludy utcán fel egészen az erdőig.

Tehát egy olyan körzetről beszélünk, melynek településszerkezet szempontjából 3 különböző része van. Erdő, ahol csak néhány választó lakik, ez egy természetvédelmi terület ami egészen más típusú településrész mint a többi.

Az ellenkező véglet a Szabadság út és környéke, ami az Ófalu része tulajdonképpen, és van a középső rész, aminek a legnagyobb része  agglomerációs, kitelepülős, nagy családi házas, lakóparkos rész.

 

terkep_valasztokorzetek_budaors_2014

 

Milyen problémák várnak ezen a területen megoldásra? A 3 különböző rész 3 különböző problémát jelent?

Nekünk, budaörsieknek nagy szerencsében van részünk, mert 24 éve ugyanaz a polgármesterünk: Wittinghoff Tamás, akinek hatékony működése eredményeképpen bármilyen típusú, színű kormány volt hatalmon, Budaörs mindig képes volt arra, hogy saját forrásaira támaszkodva, fejlesszen, javítson a település állapotán.

Olyan problémák vannak, melyek mindig újratermelődnek, ez pl. abból adódik, hogy elég nagy szintkülönbségek vannak: itt akárhányszor csinálják meg a vízelvezetést, mivel a víznek az a természete, hogy a gravitáció lefele húzza, rendszeresen visszatérő probléma lesz.

Nagyon szép eredményeket ér el az önkormányzat minden ciklusban a közművesítéssel. Gyermekkoromban itt nem volt sem út sem csatorna, a közkútról vittük fel a vizet a hegyre. Ehhez képest az elmúlt 20 évben óriási változások mentek végbe.

Az elsődleges cél az, hogy bárki, aki ebben a választókörzetben képviselőként tevékenykedni fog, megőrizze és megtartsa azokat az eredményeket, amiket eddig elértek.

Ezzel együtt, természetesen, mindig van mit csinálni, például új játszóteret alakítottak ki az elmúlt évben. Ezek olyan életminőség-javító intézkedések melyeket folytatni kell.

A Hegyalja utca rendezése több cikluson keresztül húzódott, s bár még nincs befejezve, de a Hegyalja utca le van burkolva és a közművesítés is megtörtént, mert nagyon sokan költöztek fel oda az elmúlt években. Hétvégi telkes üdülőkörzet volt, de a betelepülés eljutott odáig, hogy felkúszik a város a hegyre. A beköltözésnek és a népességnövekedésnek vannak olyan infrastrukturális igényeket generáló hatásai, melyeknek meg kell felelni és ezek a feladatok nem fogynak el.

 

 

Van megoldás arra, hogy megállítsák a további felköltözést a hegyre?

Van, ha van egy koncepció a betelepülés irányítására. Nem arról van szó, hogy meg kell határozni az embereknek, „eddig költözz és ne tovább!”, mert a rendezési tervek valójában ezt teszik.  Az elmúlt 20 év infrastrukturális fejlődése is vonzó ez emberek számára. Ez tervezhető dolog.

Amikor az önkormányzat eldönti, hogy még egy iskolát épít vagy fejleszti az egészségügyi ellátást, hoz egy olyan rendelkezést melynek révén sok munkahelyet tud teremteni, irodaházak, bevásárlóközpontok esetében, tehát tudja, hogy forgalomnövelő tényezővel kell majd számolnia. Tudja, hogy sokan fognak betelepülni, de tervezhető, hogy a közműellátásban milyen ütemben teremti meg a lehetőséget a beköltözők számára, hogy ez megfelelően működhessen. Persze a spontán mozgást nehéz megállítani, erre van egy másik példa, de az nem az én körzetem: azt a területet a 80-as években parcellázták fel, villámgyorsan beköltöztek az emberek közművesítés nélkül. Összeségében ez egy olyan probléma, amivel folyamatosan foglalkozni kell. Szerencsére az 1. választókörzetben komoly gondok nincsenek.

 

 

Miért pont az egyes választókörzetben indul?

Az 1. választókörzetben lakom. Az önkormányzati választáskor egy jelölt számára alapvetően fontos szempont, hogy olyan helyen induljon, ahol pontosan ismeri a lakókat, ahol ismeri a hely adottságait, ahol őt is ismerik, ahol valóban képviselni tudja azokat az embereket akikért dolgozni fog.

Egy település önkormányzatában dolgozni nagyban különbözik egy országgyűlési képviselő munkájától, vagy egy megyei közgyűlés munkájától, itt nagyon sokat számít a bizalom. Az, hogy a helyben lakók mennyit fordulnak a képviselőhöz, mert a képviselő a választópolgárok érdekeit van hivatva reprezentálni, és képviselni a testületen belül.

 

 

Miért döntött úgy, hogy indul a választásokon?

Az elmúlt 2,5–3 évet politizálással töltöttem, országos politikával foglalkoztam, nem azért mert a számos tevékenységem között azt láttam, hogy na ez még nem volt – ez egy gyermekkori motiváció révén alakult így. Gyermekkorom óta hiszek abban, hogy az emberek tulajdonképpen jót akarnak önmaguknak, meg egymásnak is, de nagyon sokszor nem hallják meg a másikat. Bennem az dolgozik a legerősebben, hogy ebben segítsek. Ez nem egy hirtelen ötlettől vezérelt dolog, hanem ennek hosszú előzményei vannak.

 

Ön szerint van arra esély, hogy ebben a körzetben megnyerje a választást?

Bízom benne, hogy az a felállás, ami most létrejött a Budaörs Fejlődéséért Egyesület égisze alatt, lehetővé teszi, hogy ezt a versenyt megnyerhessük. Ennek számos előnye is lenne, többek között az, hogy egy önkormányzat működését a választópolgárok nagy része nem ismeri: hogy hogyan zajlanak a folyamatok, hogyan születnek a döntések. Egészen közelről én sem tudtam 2 évvel ezelőttig, mert 2 éven keresztül a XI. kerületi Önkormányzat Jogi bizottságában dolgoztam, és ott láttam bele az apró részletekbe, hogy ez hogy is működik.

Egy képviselő-testületen belül a döntéseket konszenzussal kell meghozni. Vannak viták, amikben végül valami eredményre kell jutni. Testület függő, hogy ezek a viták hogyan zajlanak. Mindig a város érdekében állunk össze. Mindig el tudunk érni egy olyan létszámot, ami lehetővé teszi a döntések meghozatalát. Egy testületben lévő akár legérzékenyebb többség is lehetővé teszi azt, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok.

Az utóbbi 1-2 évben a budaörsi testületen belül is viszonylag konszolidálódott a helyzet, annak ellenére is, hogy az előző ciklusban a testületben jobboldali többség uralkodott és a polgármester sokszor került szembe a jobboldallal bizonyos döntések esetében. A kompromisszumkészség és a város érdeke ezeket felül tudja írni.

 

 

Milyen erősségekkel rendelkezik a versenytársaival szemben, amelyek a következő 5 évben Budaörs hasznára válhatnak?

A Jobbik éppen arról híres, hogy akadályoz, hogy harcol, nem jellemző a politikájára a kompromisszum, a konszenzusra törekvés. Nagyon kemény elveket vall bizonyos kérdésekben, amikben semmilyen körülmények között nem akar engedni. Én éppen ellenkezőleg, olyan személyiség vagyok, illetve olyan hátterű, aki nagyon sok helyzetben, az üzleti és a politikai életben is, a párbeszédben hiszek, a közös megoldás híve vagyok. Végsőkig elmenni, a megoldást együtt megkeresni.

 

Mi az ami önnek a legfontosabb? Mit tart szívügyének?

Két fontos terület is van, ami nagyon közel ál hozzám. Az egyik a környezetvédelem, a környezetvédelmi beruházások, a minél nagyobb kiszélesítése a fenntartható energiaforrások felhasználásának, például közintézmények napelemmel történő ellátása.

Ezt a technológiát már alkalmazzák Budaörsön, de pénzbe kerül, ami Budaörs esetében szerencsére nem egy kizáró tényező. A nagyobb nehézséget az okozza, hogy ezeknek a projekteknek a megvalósításához a szabályozást változtatni kellett és kell. A törvények itt ugyanazok, mint másutt. Nem lehet egyik napról a másikra átállni, másrészt a polgárokat is meg kell nyerni, hogy erre is odafigyeljenek. Én ezt nagyon komolyan veszem. A mi házunk például bioépítőanyagokból épült. Mi jórészt újrahasznosított anyagokat használtunk fel.

Nagyon örülök annak, hogy a természettudatos magatartásra van nyitottság Budaörsön. A szelektív hulladékgyűjtés is kb. 16 éve működik, amikor a fővárosban még nyoma sem volt. Szívügyem a zöld területek megőrzése. Ez kihat az egészségügyre, gazdasági tényezőkre.

A másik szívügyem a nők közéleti, illetve politikai szerepvállalása. Arányában jóval kevesebb nő vállal szerepet a közéletben, ennek megvannak a maga okai. Nagyon sokrétű a helyzet. Ugyanazt gondolom erről is, mint a politizálásról, hogy el kell kezdeni, hogy szokják az emberek. Nagyon sok oka van annak, hogy kevés nő van a politikában és a közéletben. Magyarországon ma a politika azt tükrözi, hogy a paternalista hozzáállás a jellemző. Egyébként korábban világszinten is így volt. Mostanában alakul át, amikor 1-2 generáció számára már természetes, hogy jóval több a nő mint korábban, bár még mindig nem éri el a társadalmi számarányokat. Magyarországon és külföldön is a politikus szó tartalmához férfit társítanak.

 

A képviselőjelöltek között most is kevés hölgyet láthatunk, Ön szerint ez miért lehet így?

A társadalmi megítéléshez hozzátartozik, hogy a nőnek a konyhában, a gyermekkel van a helye. Bizonyos fokig egyet tudok azzal érteni, hogy adott szituációkban a lehető legjobban kell teljesíteni, de az anyává válás nem kizáró tényező abban, hogy egy nő ugyan úgy megvalósítsa önmagát, mint egy férfi. A felsőoktatásból több nő jön ki diplomával, mint férfi.

Budaörsön nagyon sok jól működő gyermekintézmény van, ami lehetővé teszi az anyák számára is a munkavégzést. De országos szinten nagyon kevés a bölcsőde, ami lehetővé tenné azt, hogy a nők dolgozzanak.

Az is egy jó támogatási rendszer lehetne, hogy ha a nagymamák is kaphatnának GYEST, nem csak az anyuka vehetné fel, vagy volna a GYES-nek egy olyan időszaka, amit csak az apuka vehetne fel.

 

Mivel töltötte az idejét az elmúlt években?

Az országos politikából jöttem el azért, hogy most ezt csinálhassam.

Az országos politizálásban nagyon komolyan részt vettem az elmúlt 2 évben, voltam országgyűlési képviselőjelölt is. Nem itt, hanem egy másik Pest megyei egyéni választókerületben. Ez 2 év megszakítás nélküli nagyon kemény munka, részese lehettem a baloldalon tömörülő pártok és egyéb szervezetek tárgyalásainak, egyezkedéseinek. Nagyon sok tapasztalatot szereztem és április 6. után sokáig bizonytalan voltam abban, hogy ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában, a két lehetséges döntés közül melyik legyen.

Van bennem egy meghatározhatatlan motiváció, ami nagyon erősen él. S a sok megszerzett tapasztalatot olyan helyen szerettem volna kamatoztatni, ahol esély nyílik a valódi hatékony cselekvésre.

 

Mit üzen a helyi lakosoknak, miért szavazzanak Önre?

Azért mert én háromdimenziós képviselő vagyok és nem papír alapú. Az előző képviselőnek, aki FIDESZES képviselő volt ebben a választó kerületben, én most ismertem meg a nevét, azt sem tudtam kicsoda soha nem láttam. Az önkormányzati képviselő nem országgyűlési képviselő, megtalálható kell legyen, ott kell lennie, ha a választói keresik. Ez egy olyan szerep, ami jelenlétet kíván. Én oda tudok figyelni az emberekre. Lehet hozzám szólni. Nekem az tényleg öröm, ha tudok segíteni az embereknek. Az egyházakkal kapcsolatban egyetlen problémám, hogy bizonyos szempontból kirekesztő módon működnek. A Vöröskereszt nekem azért sokkal szimpatikusabb, mert nem tesz különbséget ember és ember között aszerint, hogy ki milyen vallású.

A választókerületembe a korábbi jelöltségem idején beletartozott Ócsa. Ott található a devizahiteles lakópark, amivel nagyon sok gond van, volt és lesz. Egyik ilyen gond a közlekedés. Jelöltségem idején szereztem nekik egy csomó biciklit, hogy tudjanak közlekedni.

A nők sokszor jobban helyt tudnak állni némely területeken, mint a férfiak. A lényeg a magunkba való hit.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

1 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.