Nagyváradon kiállították a Partium zászló- és címerterveit

Nagyváradon kiállítás nyílt azokból a partiumi zászló- és címertervekből, amelyeket a Partiumi Autonómia Tanács (PAT) által meghirdetett pályázatra küldtek be – közölte szombaton az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az MTI-vel.

 

A május végén kiírt pályázatra 18 pályamunka érkezett, melyek közül egy heraldikusból, történészből, grafikusból és földrajztudósból álló szakértői bizottság választja ki a Partium majdani jelképeit. A szélesebb közönség egy hónapig láthatja a terveket.

A pályázat kiírásakor a szervezők közölték: az erdélyi országgyűlés 1659-ben Szászsebesen elfogadott határozata írja le az erdélyi nemzetek jelképeit, és rendelkezik azok elkészítéséről és használatáról. A pályázati kiíráshoz mellékelt, 355 évvel ezelőtti határozat a négy folyóvizet és a kettős keresztet jelöli meg “Magyarország Erdélyhez incorporáltatott része” jelképeként. Partium pecsétnyomója és címere azonban a váradi vár török kézre jutása miatt sohasem készült el.

A tájékoztatás szerint a kiállítás péntek délutáni megnyitóján Csomortányi István, a PAT elnöke elmondta, a Partium bő másfél évtizedes lemaradásban van a székelyföldi autonómiaküzdelemhez képest, amely szintén a székely jelképek elkészítésével kezdődött. Csomortányi hozzátette, jól tudják, a Partium leendő jelképeit ugyanolyan támadássorozat fogja érni, mint a székely szimbólumokat. Úgy vélte azonban, hogy az esetleges támadások akár hasznára is válhatnak az önrendelkezési mozgalomnak. A PAT elnöke hangsúlyozta, hogy a Partiumban élő 400 ezer magyart ugyanúgy megilleti a területi önrendelkezés joga, mint a Kárpát-medence más területein élő magyarokat.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntőjében kifejtette, talán nem is beszélnénk ma Partiumról, ha az első világháború végén nem kerül Romániához a terület. “Rajtunk a sor, hogy a regionális önazonosságtudatot minden eszközzel megerősítsük, és ezt nagy mértékben szolgálja a saját zászló és címer” – hangsúlyozta.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje szerint a partiumi identitás és a helyi közösségek érdekeinek felmutatása az európai normalitás része. Megjegyezte, ma még csak vágyálomnak tűnik, hogy például az Érmellék saját parlamenttel és kormánnyal rendelkező, virágzó kisrégió legyen a partiumi régió keretében, pedig néhány száz kilométerre, Európa számos országában ez a realitás.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.