CSI tábor a Budaörsi Rendőrkapitányság közreműködésével

A budaörsi Csiki Pihenőkert – több tábor mellett– immáron 4. alkalommal rendezte meg a „CSI Budaörs helyszínelő és krimi tábort”, mely a gyerekek részére játékos, interaktív feladatokon keresztül enged betekintést a rendőrség munkájába. A tábor egy hete alatt a folyamatos tudás átadása mellett a csoportnak egy képzelt betörés ügyében kellett nyomoznia és felderítenie az elkövetőket.

A 2014. augusztus 11-én induló program első napján a gyermekek előadást hallhattak a rendőrség felépítéséről, illetve a szakma sokszínűségéről. Az előadók az elméleti tudás mellett a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektettek. A táborozó gyermekek megismerkedhettek a rendőrségi felszerelésekkel, melyeket természetesen ki is próbálhattak a résztvevők. Rendőrautó és rendőrmotor is a rendelkezésükre állt.

CSItabor_BudaorsiRendorkapitanysag8

Másnap a bűnügyi technikusok munkájába nyerhettek bepillantást. A gyermekek a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi- Technikai Osztály munkatársainak segítségével helyszínelhettek egy budaörsi ingatlan „betörésénél”. Itt nyomrögzítési-, adatgyűjtési-, tanúkutatási feladatokat kellett végrehajtaniuk, valamint ki kellett hallgatniuk a „bűncselekmény” sértettjét is. Az izgalmas délelőtt után, délután egy intézkedéstaktikai bemutatót tekinthettek meg a résztvevők.

CSItabor_BudaorsiRendorkapitanysag5

A táborozók szerdán a Budaörsi Rendőrkapitányság épületében tettek látogatást, ahol megnézhettek az előállító helyiséget, illetve a rendőrségi kutyatelepet. Emellett elsajátíthatták a rabosítás folyamatát, gyakorolhatták az ujjlenyomat vételt és haza vihették a sajátjukról készült lenyomatot. Délután a Bűnügyi- Technikai Osztály és a Törökbálinti Rendőrőrs munkatársai rendőrkutyás bemutatóval összekötött nyomkövetést hajtottak végre.

CSItabor_BudaorsiRendorkapitanysag4

A negyedik napon a Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának rendőrei baleset-megelőzési előadást tartottak, amely a gyermekek közlekedési ismereteinek bővítését szolgálta. Megismerkedhettek a rendőri karjelzésekkel, majd az elsajátított tudást a gyakorlatban is kipróbálhatták egy közlekedési táblákkal ellátott terepen. Ezt követően a Biatorbágyi Ifjúsági Bűnmegelőzési Klub közreműködésével a gyermekek beülhettek egy veterán rendőrautóba, valamint régi és új rendőrségi felszerelésekkel ismerkedhettek.

CSItabor_BudaorsiRendorkapitanysag7

A tábor utolsó napján a résztvevők beszámoltak a héten szerzett bizonyítékokról, továbbá arról, hogy a „betörés” ügyében, valamint a hét közben történt két kisebb „lopás” ügyében mire jutottak, ki követhette el. Miután a gyerekek beazonosították a feltételezett elkövetőket, a budaörsi járőrök segítségével elfogták a gyanúsítottakat.

CSItabor_BudaorsiRendorkapitanysag2

A megrendezett táborban 65 – 8 és 14 év közötti – gyermek vett részt. Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a program iránt és vannak visszatérő táborozók is. A budaörsi Csikiben ez a legnagyobb létszámú tábor.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.