Külföldi sajtó – a Lidové Noviny Orbánról, osztrák lapok a határnyitásról és a romákról

A tusnádfürdői beszéd Orbán Viktor “politikai nézetei alakulásának logikus folytatása” – állítja Eva Irmanová, a magyar múlttal és politikával foglalkozó cseh történész a Lidové Noviny című prágai konzervatív napilap hétfői kiadásában “Orbán ingerel, de a fasizmus felé nem tart” címmel megjelent interjúban. Leszögezi: Orbán liberális demokrataként alapította meg a Fideszt 1988-ban, de 1998-tól már konzervatív politikusnak lehet nevezni.

 

“Általában elmondható, hogy bár Orbán Viktor politikájában fellelhetők bizonyos autoriter vonások, Orbánisztánról vagy fasiszta rendszerről (Magyarországon) semmiképpen sem lehet beszélni” – válaszolta Irmanová arra a kérdésre, demokráciaellenes-e Orbán.

A történész felhívja a figyelmet arra, hogy “Orbán illiberális, nem pedig antiliberális államról” beszél, ami inkább azt jelzi, hogy a magyar politika más irányba akar elmozdulni, mint eddig. Irmanová szerint Orbán látja, hogy a nyugati liberális demokrácia nem képes tartani a lépést olyan országokkal, mint Kína, Oroszország vagy Törökország, de úgy véli, hogy a magyar kormányfő nem az ő útjukon kíván továbbhaladni. “Kialakítja az új magyar nemzetállam saját politikáját” – jegyzi meg.

“Meggyőződésem, hogy Orbán politikája nem irányul a történelem felülvizsgálatára, mert a két háború közötti revizionista politika csak újabb katasztrófához vezetett. Bírálható (Orbán) azonban azért, hogy túl nagy hangsúlyt fektet a nemzeti elvekre” – jelentette ki Irmanová. Úgy látja: Orbán külföldi képét leginkább “az antiszemitizmus elemei rontják, amelyeket sajnos soha egyértelműen nem ítélt el”.

Orbán és az EU viszonyának megítélése Irmanová szerint szemlélet kérdése: liberális szemszögből nézve Orbán politikája hibás, konzervatív szemszögből nézve pedig elmondható, hogy a Nyugat és az EU valóban válságban vannak, Orbán új nemzeti politikája helyes, és mások is követni fogják.

A Der Standard című osztrák liberális lap hétfői kommentárjában bírálta az osztrák pártokat, politikusokat mert nem tartottak egy rendes megemlékezést a Páneurópai piknik évfordulóján. Ezzel szembeállította a magyar oldalon tartott ünnepségeket. Felidézte, hogy a magyar miniszterelnök kísérettel, kamerák kereszttüzében érkezett a megemlékezésre. Megszólalását úgy értékelte: Orbán Viktor, aki Recep Tayyip Erdogan török vezetőt és Vlagyimir Putyin orosz elnököt választotta példaképéül, most arra formált igényt, hogy a történelmi órában Magyarország vágott lyukat a szögesdróton. Mintha se német, se osztrák részvétel nem lett volna – jegyzi meg a szerző. Az Orbán Viktort ért kritikák és a történelmet átíró  arcátlanság ellenére, azt azonban meg kell jegyezni, hogy a magyar miniszterelnök fantáziával, jelenléttel és retorikával vág oda osztrák partnereinek – írja a lap kommentátora.
http://derstandard.at/2000004703246/1989-und-die-Unfaehigkeit-Erinnerung-zu-entfalten

A romák magyarországi és az ausztriai helyzetéről ír a Die Presse című konzervatív napilap. Balog Zoltán miniszternek a roma holokauszt kapcsán tett kijelentésével kapcsolatban a cikk szerzője, Erich Hackl osztrák író megjegyzi: Balog, egy tanult teológus történelemi hazugsága teszi egyértelművé, hogy nemcsak a romák jelenlegi életkörülményei, hanem a történelmi tapasztalataik is veszélyben vannak. Ha ezeket elveszik tőlük, akkor elvesztik utolsó erőforrásukat, elveszítik büszkeségüket és méltóságukat, ellentmondva identitásuknak szétszóródnak.
http://diepresse.com/home/spectrum/zeichenderzeit/3858678/Wie-pflugt-man-das-Meer?_vl_backlink=/home/spectrum/index.do

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.