Rendkívüli testületi ülés Budaörsön – Az új piac helyszín-kérelmét nem vették napirendre

Rendkívüli ülést tartott Budaörs Város Önkormányzatának képviselő-testülete 2014. augusztus 19-én. Ismerjék meg az Önkormányzat hivatalosan kiadott verzióját az ülésen történtekről. Több civil szervezet is támogatásban részesült alpolgármesteri illetve képviselői keretből. Nem fogadták el a Chan Wu Bajnokság önkormányzati támogatásáról szóló szakmai és pénzügyi beszámolót és a Frankhegy ügye is újra téma volt az ülésen.

Napirend előtti felszólalásában Kálóczi Imre (Fidesz-KDNP) sürgette, hogy a Kőhegyen bevezetett eddigi súlykorlátozást módosítsák kompromisszumos módon, ami az ott élők érdekeit és a hegy védelmét is figyelembe veszi.

Domahidi Emma a Városépítési Iroda vezetője elmondta, hogy szakértőt kértek fel, aki javaslatot fog tenni a változtatásra.

Sánta Áron (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy a nagy esőzések miatt húzódhatnak az Aradi utca felújítási munkálatai. Egyúttal kérte, hogy kivitelezők tegyék rendbe azokat a területeket, ahol már végeztek egy-egy munkafolyamattal.
Érdeklődött, hogy elkészült-e a Szellő utca végében lévő, ideiglenesen lezárt híd statikai vizsgálata.
A Városépítési iroda vezetője úgy értesült, hogy a szakértő azt javasolja majd, ezt a hidat már ne használják. Majd közölte, hogy az új híd építésének engedélyeztetése hamarosan befejeződik.

Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) szerint a reumatológiai rendelésre rendkívül körülményes bejelentkezni, ezen a helyzeten sürgősen változtatni kellene.

Laczik Zoltán (MSZP) kérte, hogy a pollenszezont is figyelembe véve azonnal intézkedjen a hivatal, mert a Fodros utca és a Budafoki utca találkozásánál lévő elhanyagolt telek melegágya a gyomnövényeknek. Ugyanez a helyzet az egykori Solaris beruházás területén is.

Leipán Tibor (független) azt kifogásolta, hogy a Csata utcában a nemrégiben kitisztított víznyelők újra eltömődtek. Közvetítve a Pacsirta utca lakóinak kérését, néhány fekvő rendőr kihelyezését kezdeményezte.

Mivel Káhn János (Fidesz-KDNP) egyéni képviselői előterjesztését nem vették napirendre, hozzászólásában próbálta megindokolni annak szükségességét. Elmondta, hogy mennyire fontos lenne az Óvárosban is egy termelői piac létrehozása. Ő a régi posta épületének belső udvarát javasolja. Arra az ellenvetésre, hogy azt a testület az ő szavazatával is a Szent Tarziciusz Egyesület használatába adta, azt mondta, hogy tudomása szerint a civil szervezet még nem írta alá a megállapodást.

Wittinghoff Tamás polgármester megdöbbenésének adott hangot, hogy egy újságcikkből kellett értesülnie arról, szeptemberben már meg is nyílna ezen a helyen a piac, miközben sem az önkormányzattal, sem a hivatallal nem egyeztetett ebben az ügyben senki. A polgármester elmondta, hogy megbeszélést folytattak a frakciókkal erről az ügyről, és abban egyetértés volt, ez a helyszín alkalmatlan piac céljára, de együttesen megvizsgálják, hogy a Templom téren kialakítható-e egy ilyen helyszín hétvégi termelői piac számára. Rendkívül problémásnak találta, hogy a szervezők mindenféle egyeztetés nélkül kívánták megvalósítani elképzeléseiket. Holott köztudott, hogy az önkormányzat nyitott ez ügyben, hiszen a lakótelepi piac megvalósításához is megadott minden segítséget.

Filkey Péter (Fidesz-KDNP) hozzászólásában az Alsóhatár út és a Budaörsi út kereszteződésének egyre veszélyesebbé válására hívta fel a figyelmet. Eddig is nehéz volt kihajtani a főútra, de az ott parkoló autók ezt még tovább nehezítik. Úgy vélte, hogy egy parkolni tilos tábla enyhíthetne a kialakult helyzeten.
A napirendi pontok tárgyalása előtt a polgármester önmérsékletre szólította fel a képviselőket. Mint jelezte, az általános tartalékkeretben pillanatnyilag 17 millió forint van, mert az államtól nem kaptak választ arra, hogy hozzájárulnak-e a város kétmilliárd forintos hitelfelvételéhez, noha a törvényes határidő már rég lejárt. A hitelre egyébként olyan feladatok elvégzéséhez van szükség, mint a Bleyer iskola emeletráépítése, vagy óvodák bővítése, ami normális esetben állami feladat lenne.
Első napirendi pontként a Merengő utca környékének szabályozásáról szóló rendelet módosítását tárgyalták. Az ügy már sokadik alkalommal szerepelt a testület előtt. Még 2013 decemberében jelezte a Pest Megyei Kormányhivatal hogy a hatályos Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) megjelölt rendelkezéseit helyezze hatályon kívül a testület, vagy egyet nem értéséről tájékoztassa a kormányhivatalt. A Képviselő-testület a törvényességi felhívással kapcsolatban a hatályos HÉSZ módosítása mellett döntött. Ez azért volt fontos, mert Frankhegy területén szabályozás hiányában a közművek megléte nélkül is lehetne építkezni. Ez pedig a jövőben kaotikus állapotokat okozna, a tervszerű fejlesztés gátjává válna.
Végül az elkészült tervezetet néhány módosítással az állami főépítész is jóváhagyta.
Az ülésen Kemény Árpád, a Frankhegyi Víziközmű Társulás alelnöke is szót kapott. Felszólalásában a polgármestert bírálta, hogy nem fejleszti arányosan az egész várost.

Wittinghoff Tamás válaszában kijelentette, hogy valóban nincsenek olyan szabadon felhasználható milliárdok, amelyek egy csapásra megoldanák Frankhegy problémáit. Ez csak lépésről-lépésre megy.
A főépítész jelezte, hogy év végéig elkészül a terület átfogó szabályozási terve.
A jelenlévő képviselők közül a támogatók szavazatai nem voltak elegendőek a minősített többséghez.

Wittinghoff Tamás zárszóként azt mondta, a Frankhegyen kialakuló esetleges káoszért majd azoknak kell viselniük a felelősséget, akik most nemmel voksoltak.

A következő napirendi pontban szintén a kormányhivatal egy törvényességi észrevételét tárgyalták. Elfogadva a jelzést, úgy döntöttek, hogy módosítják az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló rendeletet.

A testület tudomásul vette, hogy megtörtént a Helyi Építési Szabályzat tervezetének véleményeztetése, egyúttal felhatalmazta a polgármestert, hogy kikérje az állami főépítész véleményét a tervezetről.

Néhány kiegészítés kérésével jóváhagyták a Közép-Magyarországi Operatív Programhoz készült helyzetértékelő és döntés előkészítő tanulmányokat, amelyeket a Főmterv Zrt. készített el.

Ugyancsak jóváhagyták a budaörsi víziközművek gördülő fejlesztési terveit azzal a kitétellel, hogy a beruházásokra kötelezettségvállalás csak a tárgyévi költségvetés elfogadása után történhet.

Megállapították, hogy Budaörs közvilágítási rendszerének korszerűsítése és üzemeltetése tárgyában kiírt közbeszerzési pályázaton a legjobb ajánlatot az Enerin Kft. nyújtotta be.

Elfogadták, hogy a Bíbor utca 5. szám alatti ingatlan tulajdonosa eláll attól a támogatási szerződéstől, amelynek segítségével napkollektort telepített volna az épületre, mert a beruházást nem tudta megvalósítani.

Nem fogadták viszont el a Chan Wu Bajnokság önkormányzati támogatásáról szóló szakmai és pénzügyi beszámolót.

Támogatta a testület, hogy alpolgármesteri keretből 800 ezer forint fordítható a Budaörsi Tanoda diákjainak krakkói szereplésével kapcsolatos utazási kiadásokra.

Megszavazták a Budaörs Kistérsége Mentéséért Alapítvány kérelmét, amely arra vonatkozott, hogy a támogatásukból megmaradt pénzt egy laktátmérő készülék megvásárlására költsék.

A céllal egyetértve, de forráshiányra hivatkozva elutasították Leipán Tibor független képviselő indítványát, aki egy gépkocsit és két járőr motorkerékpárt szeretett volna vetetni a helyi rendőrség részére.

Megválasztották az október 12-ére kiírt önkormányzati, illetve nemzetiségi választások szavazatszámláló bizottságainak tagjait.

Úgy döntöttek, hogy a szeptemberi testületi ülésen véglegesítik milyen mértékű felújítási munkálatokra kerülhet sor a Kertész utcában. Ez attól függ, hogy sikerül-e addig megegyezni a lakókkal a teljes útszabályozáshoz szükséges feltételekről.

Tanácsnoki keretből 80 ezer forintot szavaztak meg a Clementis utcai Óvodásokért Alapítvány támogatására, amelyből a játszóterük kerítésére nádsövényt vagy műnádat helyezhetnek el.

Elvi döntést hoztak arról, hogy a testület 25 millió forint értékben támogatja a görögkatolikus templom felépítését.

Zárt ülésen címzetes óvodavezetői címet adományozott a testület Főcze Károlyné leköszönő óvodavezető részére.

 

(forrás: budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.