Sült szirti galambot is ettek a neandervölgyi emberek

Sült szirti galambot is ettek a neandervölgyi emberek 67 ezer évvel ezelőtt, vagyis a madarak jóval hamarabb váltak az emberi étrend részévé, mint azt a tudósok gondolták – derült ki egy gibraltári kutatásból.

 

“Ugyanazt szerették, amit mi, a mellehúsát, a combokat és a szárnyakat ették” – hangoztatta Clive Finlayson, a  Gibraltári Múzeum igazgatója, a kutatás vezetője.

A kutatásban 1724 galambcsontot vizsgáltak meg, amelyeket gibraltári barlangokban tártak fel. A csontokon megtalálták az előemberek fogainak és vélhetően a tűzön való sütésnek a nyomait is.

Finlayson szerint a kutatás eredményei azt bizonyítják, hogy a neandervölgyi ember sokkal fejlettebb volt, mint amit általában tartanak róla.

A madarakkal való táplálkozást eddig többnyire a Homo sapiensnek tulajdonították a tudósok. A most vizsgált leletek azonban azt mutatják, hogy a neandervölgyi jóval a Homo sapiens megjelenése előtt is evett madarakat.

A csontokon csak kevés esetben találták meg a vágóeszközök nyomát, a kutatók szerint ez azért van, mert a szirti galamb húsát eszközök nélkül is könnyen el lehetett fogyasztani.

A neandervölgyi ember az emberi faj egyik fontos ágát alkotta, de 30-40 ezer évvel ezelőtt kihalt.
http://www.telegraph.co.uk/science/11020113/Ill-have-the-roast-pigeon-please-Im-a-neanderthal.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.