Közel 500 programmal várják a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon

Közel 500 programmal várják a látogatókat a szombaton kezdődő Kolozsvári Magyar Napokon – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

 

Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta, hogy az ötödik alkalommal megtartandó rendezvény immár olyan hírnevet vívott ki magának, hogy Erdély szerte sokan igazítják a szabadságukat a magyar napok programjához.

Gergely Balázs sikerként említette, hogy a rendezvény költségvetése negyedrészét immár romániai közpénzből sikerült biztosítani, és a kolozsvári vállalkozók minden korábbinál jelentősebb támogatást nyújtottak a szervezéshez. Célként említette, hogy a helyi közösség minél nagyobb részt vállaljon a rendezvény költségeiből. Idén először a közönség is támogathatja a rendezvényt, ha a romániai telefonhálózatok bármelyikéről 2 eurót érő SMS-t küld a 8842-es számra.

A főszervező elmondta, az augusztus 24-ig tartó fesztivál legfontosabb célja a kolozsvári magyar értékek felmutatása. A rendezvény szervezésében 60-70 kolozsvári intézménnyel működnek együtt. Úgy vélte, Kolozsvár és Erdély csupán a könnyűzenei koncertek területén van lemaradva, ezen a területen kell magyarországi fellépőket meghívni.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta, Kolozsváron nem volt még olyan magyar rendezvény, amelyik a magyar napokhoz hasonló mértékben tudta volna megszólítani a helyi román közösséget. “A rendezvény falakat képes lebontani, hidakat képes építeni a két közösség között” – fogalmazott az alpolgármester. Hozzátette, elégtétellel tapasztalja, hogy a magyar napok referenciává vált a város román szervezésű rendezvényei számára.

A román rendezvények szervezői általában azt a célt tűzik ki maguknak, hogy megközelítsék a magyar napok nézőszámát, sikerét. Az alpolgármester szerint a tavalyi magyar napokon bemutatott István a király-előadás olyan tömeget vonzott a város központjába, amilyen soha korábban nem gyűlt ott össze kulturális rendezvényre.

Szabó Lilla programigazgató az újdonságok között a bővebb komolyzenei kínálatot, a sportprogramokat, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház miniévadját említette.

Sánta Levente fesztiváligazgató elmondta, a Kolozsvár főterén felállítandó színpadot néptánc, könnyűzene, rock és alternatív rock csapatok foglalják el egy-egy estére. A magyar napokon Illés emlékkoncerten áll a kolozsvári színpadra Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívottjaik, az utolsó este pedig az Experidance Ezeregyév látvány- és táncszínházi nagyprodukcióját láthatja a közönség.

A magyar napok részletes programja a magyarnapok.ro internetes oldalon böngészhető.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.