Gyere tortát hegeszteni!

(Budaörs, 2014. augusztus 10. – Budaörsi Infó) Egy nap Zokni és Bugyi a víz alatt tortát hegesztettek egy fán. Zokni és Bugyi meglátta, hogy a fán két tehén is tollasozik. Zokni és Bugyi ezt furcsának találták, ezért csak hazacammogtak, de észrevették, hogy a medvén nincs nadrág…

Talán megőrültünk? Nem, erről szó sincs, csupán idéztünk a 2013-as pályázatok egyikéből. Az Acta Publica kiadó idén is kisütött valamit, és nem egy gasztronómiai csodáról van szó. A nyári hónapokat sem hagyjuk csak úgy elmenni, ezért ismét meghirdettük a 2014-es Nagy Alkotói Pályázatot, hogy az alkotó kedvű művészpalánták szép virággá serdülhessenek a nyár végére.

A pályázati kiírásunk változik a tavalyi évhez képest. 2014 elején a NAP pályázatunkat egy Kulturális Szolgáltatás csomag részeként beterjesztettük Budaörs Önkormányzata felé, de sajnos a hivatal nem kívánt támogatólag az ügy mögé állni. Viszont a kiadó ennek ellenére úgy döntött, saját forrásból megvalósítja terveit.

A tavalyi évben két győztest hirdettünk: Antal Lászlót és a Kesjár Csaba Általános Iskola harmadik osztályos tanulóit. Antal László vers kategóriában ért el kiemelkedő eredményt. „Nekem a szó” című verseskötete már a budaörsi könyvtárban is megtalálható. Az iskolások, pedig csalimeséikkel pályáztak. Csalimese füzetük már közkincsként jár kézről kézre a szülők között. A tavalyi sikerre és a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is útnak indítjuk pályázatunkat, viszont kevesebb kategóriában, de egy új, érdekes és éppen aktuális lehetőséggel kibővítve. Ebben az évben három kategóriában várunk pályaműveket: meséket, verseket és publicisztikákat!

Ha nem hiszi, járon utána! Bővebb információ: Nagy Alkotói Pályázat 2014 – kiírás, budaorsiinfo@gmail.com, 06/70 285-5287

nap_plakat_2014

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.