Vona: bármit is tesz a román állam, a székely autonómia előbb-utóbb megvalósul

Vona Gábor szerint a román állam bármit is tegyen, a Székelyföld autonómiája előbb-utóbb megvalósul. A Jobbik elnöke erről a székelyföldi Borzonton beszélt az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület tizedik alkalommal megrendezett táborában.

 

Vona Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselővel közösen tartott előadást A magyarság jövője egy új világrend küszöbén címmel mintegy háromszáz hallgató előtt. A pártelnök kijelentette, a román állam nem tudja megakadályozni a székely autonómiát, arra “a történelem valamelyik fordulata” megteremti a lehetőséget.

“A román állam is jobban tenné, ha újraértékelné az ezzel kapcsolatos viszonyát” – jelentette ki a Jobbik elnöke. Vona Gábor úgy vélte, a kisebbségi jogok terén mutatkozó nézetkülönbségeket leszámítva a románok és a magyarok voltaképpen egymás sorstársai. A két ország érdekei azonosak. Óva intette Romániát attól, hogy kizárólag az amerikai szövetségre építse külpolitikáját.

vona_gabor_jobbik_emi_tabor2_borzont_romania_2014

Gyöngyösi Márton vetette fel, majd Vona Gábor is megerősítette: elhibázott Magyarország euro-atlanti orientációja, ki kellene egyensúlyozni az ország nyugati és keleti kapcsolatait.

“Rossz volt egy lapra tenni fel mindent. Fel kellett volna mérni, hogy többpólusú világrend van kialakulóban. A világban felemelkedőben levő Oroszország, Kína, Dél-Amerika követelik a maguk helyét. Ilyen helyzetben öngyilkos odaláncolnunk magunkat a süllyedőben levő pólushoz” – jelentette ki Gyöngyösi. Szerinte erre a helyzetre megoldás a keleti nyitás, amelyet a Jobbik hirdetett meg, és amelynek a nyomai a kormány politikájában is meglelhetők. Gyöngyösi szerint a magyar diplomáciának észre kellene vennie, hogy a Kárpátalján áhított ruszin-magyar autonómia ügyében Oroszország természetes szövetséges.

Vona Gábor egyetértett Orbán Viktor tusványosi megállapításával, mely szerint olyan időket élünk, amikor bármi megtörténhet. Megállapította, hogy a világ konfliktusai nem a megoldásuk felé haladnak. Azt tartotta kérdésnek, hogy fel van-e készülve Magyarország erre a helyzetre.

Úgy vélte, “tiszta szégyen”, hogy “nem visszhangoznak a nemzetközi szervezetek a kárpát-medencei magyarság autonómiatörekvéseitől” és a magyar diplomáciának egyetlen országot sem sikerült az autonómiatörekvések támogatóinak az oldalára felsorakoztatni. Megemlítette, a székelyek tavaly októberi nagy menetelésével egy időben tartott isztambuli szimpátiatüntetés azért jött létre, mert azelőtt török egyetemistáknak tartott előadásokat, amelyekben a székely autonómiatörekvésekre is kitért.

Vona Gábor elismerte, csalódott amiatt, hogy pártja alig kapott szavazatokat a határon túlról. Úgy vélte, az erdélyi magyarság “meghálálta a Fidesznek” a kettős állampolgárságot a szavazatokkal. Hozzátette, az eredmény munkára sarkallja a pártját, mely 2018-ban biztosan jobb eredményt ér el a határon túliak körében.

Vona Gábor arra is kitért, hogy a román politikusok vele kapcsolatos tavalyi kijelentései után kérdéses volt számára, hogy az idén jelen lehet-e még a táborban. Hiába próbálta azonban megtudni a román hatóságoktól, hogy ki van-e tiltva az országból, kérdéseire nem kapott érdemi választ, és beléphetett az országba.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.