Budaörs „a körforgalmak Gízája” – Szavazzunk városunk virágcímerére!

(Budaörs, 2014. augusztus 07. – Budaörsi Infó) Az Index hétfőn arra kérte az olvasóit, hogy küldjék el a számukra legszebbnek tartott körforgalom fotóját. Természetesen a budaörsi Városháza előtti körforgalom is ott van a legkedveltebbek között, azzal a fotóval amit munkatársunk készített, és a július havi újságunk címlapján is szerepelt.

 

A körforgalom olyan forgalomszervezési megoldás, amit főleg nagy forgalmú, vagy veszélyes kereszteződésekben alakítanak ki. Előnye, hogy lelassítás nélkül nehezen lehet áthaladni rajta, illetve csak egy irányba kell figyelni a behajtásnál.

Viszont ha körforgalom, akkor ne csak hasznos, hanem szép is legyen. Ezt az elvet követve alakítja ki, és gondozza Budaörs szépszámú körforgalmait.

A város más területen sem szokta elaprózni a dolgait. Például, ha nyer valamit, akkor azt is duplázza, mint legutóbb, amikor egy nap alatt két kitüntetést is átvehetett a Befogadó Magyar Település díját és „Holnap városáért díjat”  a Fenntartható városértkategóriában.

A körforgalmak terén is valahogy így van a város, nem csak egy, hanem több olyan körforgalom díszíti már a várost, amire méltán lehetünk büszkék. Az Illyés Gyula Gimnáziumnál lévő körforgalmunk is bátran emlegethető a legszebbek között, hisz amellett, hogy szép, még ráadásul egy kreatív alkotó munka eredménye, amiben a helyi diákok is részt vettek. Említésre méltó még az Európában is egyedülálló budaörsi körforgalom az autópálya fölött.

 

illyes_gimnazium_korforgalom

Illyés körforgalom Budaörsön

 

M7_M1_budaors_korhid

Az Index portálján jelenleg Veszprém, Tiszakécske, Szolnok, Gyula, Budaörs, Kistelek, Székesfehérvár, Balatonfüred, Kazincbarcika és Kaposvár körforgalmára lehet szavazni.

„Budaörs mellett Kazincbarcikát ajánlották legtöbben, a városban állítólag minden évben másmilyen a körforgalom, a Hello Wood is épített már ide, de a legjobb kétségtelenül a szivárványszínű faunikornis.” írta az Index.

kazincbarcikai_korforgalom

Kazincbarcikai körforgalom

Bár Kazincbarcikának van egy faunikornisa, de Budaörs elmondhatja magáról, hogy a művész, aki megálmodta ezt az alkotást, az pedig budaörsi. A tervezőről korábbi cikkünkben már olvashattak, hisz ő volt az a szobrászművész, aki életre keltette a Ferencváros Sasát is.

„Budaörsöt többen is ajánlották, nem véletlenül, hiszen arrafelé a szokásosnál jóval több körforgalom található. Mi ezt az olvasói képet választottuk, amin virágokból rakták ki Budaörs címerét. A város egyébként nagyon gazdag körforgalmakban, ajánlották az olvasók ezt a sziklakertre hasonlító körforgót, illetve ezt a másikat is, ahol mozaikkal rakták ki a támfalat. Budaörs lehet a körforgalmak Gízája.” – írta az index Budaörsről.

A budaörsi Szőke Gábor Miklós kazincbarcikai szobra mindenesetre nagyon figyelemre méltó, de azért reméljük, hogy a mi körforgalmunkkal még le tudjuk „taszítani” a jelenlegi trónjáról. Szavazzanak Önök is a budaörsi körforgalomra. 

budaors_varoshaza_05_2014jun21

Körforgalom – Budaörs Városháza

budaors_cimer_kis_meret_korforgalom


Szavazzunk a budaörsi körforgalomra!

 

Szavazás a linken, a lap alján: http://index.hu/belfold/2014/08/07/korforgalom/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=index

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.