Ásó, ecset, nagykaland – Nem múlik el nyomtalanul….

Ismét különleges családi napra várják az érdeklődőket Százhalombattán 2014. augusztus 17-én 10 – 17 óráig a Régészeti Parkban. Igazi honfoglalás kori kalandnak ígérkezik ez a nap.  A nap folyamán kézműves foglakozás, régészkedés, különleges honfoglalás kori bemutató, játék és korabeli ételkóstoló szolgálja a családok szabadidő eltöltését.

Délelőtt 10 órától régész segítségével „mű-ásatáson” indul a kincskeresés. A látogató is lehet „régészkedő”, így a régészeti leletek feltárásától a feldolgozásig követhetik a leletek útját, közben megismerhetik a település történelmét.

Délben 12 órától az ételkóstolón – régi korok ízeit kínálják, amely most „bográcsos káposzta lesz gabonával”. Mellé egészen a program végéig őskori lepényt is fogyaszthatnak!

13 órától Hidán Csaba és csapatának honfoglalás kori viselet, harci-és fegyverbemutatójára kerül sor. Természetesen Hidán Csaba segítségével a látogatók is kipróbálhatnak egy-két harci technikát.

14 órától a honfoglalás kori műhelyben készíthetnek gyöngyös ékszert, pártát, de halászhálót is köthetnek. Vezetővel időutazáson vehetnek részt azok, akik szeretnék megismerni az őskori parkot. Egész nap a „száz halmok” egyikét a 2700 éves eredeti helyén feltárt halomsírt is látogathatják, ahol a kor temetkezési szokásával ismerhetik meg.

A parkban található labirintusban is elidőzhetnek a gyerekek! Aki szeretne a park elől induló „Százlábú” tanösvényen végigmenni, az kirándulhat a bronzkori-és vaskori földvárba megismerve a környék természeti értékeit.
A városban található „Matrica” Múzeum (ejtsd: mátrika) Vasarely kiállítás és a település történetét bemutató kiállítás is kínál élményeket.
A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak ezen a napon is a nagy kalandra!

Helyszín: Régészeti Park – Százhalombatta, Poroszlai Ildikó u. 2.

Információ: 06 30 9966 045, 06 23 354 591

Internet: www.matricamuzeum.hu @www.facebook.com/matricamuzeum

kozekori_csaladi_nap

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.