Naponta 3 artfilm a közelmúlt legjobb filmjeiből

A közelmúlt filmtermésének legjavából válogat a Puskin moziban július 30. és augusztus 6. között zajló Vertigo Filmhét, amelynek keretében egy héten át, naponta három artfilmet nézhetnek meg az érdeklődők.

 

Összesen 23 film szerepel a hét programjában, ezek közül kettő az országos premier előtt lesz látható – közölte a programot szervező Vertigo Média és a Budapest Film Zrt. az MTI-vel.

    A vetítés minden nap egy romantikus alkotással kezdődik, amelyet egy fesztiválkedvenc, majd egy skandináv sikerfilm követ.

    A filmhetet egy-egy premier előtti vetítés keretezi: július 30-án a nyitófilm David Michod rendező Országúti hajsza című alkotása lesz, augusztus 6-án pedig a Mads Mikkelsen főszereplésével készült A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája című francia történelmi kalandfilm zárja a programsorozatot.
 

   A kora délutáni romantikus filmek között az Éjféli gyors Lisszabonba, a Százkarátos szerelem, A titokzatos szerető, a Tékozló szív, a Hogyan nevezzelek?, a Mr. Morgan utolsó szerelme és a Szerelem, örökség, portugál szerepel a műsoron.
 

   A fesztiválok kedvencei közül az Oscar-jelölt Lazhar tanár úr című alkotást, Az ártatlanság virágait, Josef Mengele latin-amerikai bujdosásáról szóló A német doktort, az Adéle élete első és második fejezetét, a Szesztolvajokat, a brazil Fernando     Meirelles 360 című drámáját, valamint A hasonmás című Dosztojevszkij-adaptációt vetítik.

    A skandináv filmek kedvelőit Lars von Trier A nimfomániás két részével, Az eltűnés sorrendjében című, Stellan Skarsgard főszereplésével nagy sikert arató filmmel, a Camilla Läckberg bestselleréből készült Eltitkolt életekkel, Baltasar Kormákur izlandi rendező jegyezte Dermesztő mélységgel, Jussi Adler-Olsen bestselleréből forgatott Nyomtalanul című filmmel és a Jo Nesbo regényéből készült Fejvadászok című alkotással várják.
A részletes műsor a www.puskinmozi.hu és www.vertigomedia.hu oldalakon olvasható.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.