Hová forduljon ügyeivel a budaörsi gazda?

(Budaörs, 2014. július 30. – Budaörsi Infó) A budaörsi gazdák két lehetőség közül választhatnak ha ügyintézni szeretnének. Az egyik megoldás az, hogy felkeresik a falugazdászt, a másik pedig, hogy ellátogatnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara budapesti kirendeltségébe. Nézzük meg, hogy a Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság elnöke melyiket ajánlja. 

A falugazdász hálózatokról

A falugazdász-hálózatot már nem a kormányhivatalok, hanem a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarák megyei igazgatóságai működtetik.

Falugazdász hálózat 1994 óta működik. Akkor még a gazdálkodók szakmai felkészültsége miatt volt szükség a segítségükre, napjainkban azonban a falugazdászi minőség eltolódott hivatali munkába.

Több irodai munka, és a szakmai munka helyett inkább papírmunkai segítséget nyújtanak a gazdák számára a falugazdászok. Működésük célja a papírmunka könnyítése és a segítségnyújtás.

 

Kisberk Balázs a Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság elnöke a Budaörsi Infónak elmondta, hogy ő a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara budapesti kirendeltségébe ment el, amikor úgy döntött, hogy kiváltja az őstermelői igazolványát, és nem a falugazdásznál tette ezt meg.

“Vannak az olyan típusú gazdák akik kiskertesek és nem is szeretik a falugazdászt, mert hosszú éveken keresztül nem volt Budaörsön, csak papíron. Megígérte, hogy jön, de nem jött el. Ez természetesen nem a mostani falugazdásznak a hibája, hisz már más tölti be ezt a pozíciót.

Ebből mindig vita volt a gazdákkal. Amikor megalakult az Agrárgazdasági Bizottság ez volt a legnagyobb probléma, hogy hol van a falugazdász.

Már van Budaörsön falugazdász, viszont ő nem alánk tartozik, neki külön főnöksége van. Nincs köztünk érdemben munkakapcsolat.”

 

kisberk_balazs

Kisberk Balázs

 

A Magyar Agrárkamara Központi Ügyfélszolgálata  a XI. kerületben található a Fehérvári út 89-95 ben.

 

“Mi a budaörsi gazdákat, akik kamarai tagok, mindig arra inspiráljuk, hogy menjenek be a budapesti központba, a Nemzeti Agrárkamara kirendeltségére, és ott intézzék az ügyeiket.

Ha új gazdákról van szó, – hisz Budaörsön egyre több ilyen van aki új belépőként váltja ki az őstermelőit -, akkor nekik is azt javasoljuk, hogy menjenek be, de plusz okiratokra is szükségük lesz.”

 

Milyen iratokat kell magukkal vinniük az új gazdáknak?

“Vinni kell a telek telekkönyvi másolatát, a helyrajzi számot, mert igazolni kell a tulajdonjogot, ha bérelt területe van, akkor a bérleti szerződést. A szükséges okiratok segítségével a gazda helyben meg is kapja az őstermelői igazolványát. Én a magam részéről mindig a budapesti központot szoktam ajánlani, mert számos más kérdés is felmerülhet egy leendő gazda részéről, például, hogy hol tart ez vagy az az ügyben. Ott sokkal nagyobb rálátást tudnak biztosítani, hisz 6-7 szakember van bent.”

 

Milyen ügyben tudnak még segíteni a központban?

“Mi van, ha betelik a permetezési napló? Hisz azon gazdák esetében, akik eladják a gyümölcsöt a nagybani piacon, feldolgozó üzemnek, ott mindig kérik a permetezési naplót.

Melyek azok a vegyszerek, amelyek vegyszerkönyv-kötelesek? Most élő példa, hogy a B58 újra kapható lett, levették az inaktív státuszról. Millió egy kérdés van…, például, hogy mi van a rézgáliccal, a rézgálicot kivonták a forgalomból és most a bordói kénlé van helyette, az is réz alapú. Ezekre a kérdésekre a központban azonnal tudnak válaszolni.”

 

 A gazdáknak sikeres ügyintézést kívánunk! Bővebb információért látogasson el a www.nak.hu oldalra.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.