FM: tudatos félrevezetés zajlik az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban tudatos félrevezetés folyik, amely mögött egyértelműen politikai és gazdasági érdekek húzódnak.

 

A tárca keddi közleménye az agrár-környezetgazdálkodási támogatással kapcsolatban azt emeli ki: több súlyos csúsztatás terjed a sajtóban a program egyéves meghosszabbítására vonatkozó, “Brüsszel által kínált lehetőség” figyelmen kívül hagyásáról és a támogatás gazdálkodóknak történő automatikus, jövedelempótló módon történő folyósításának kormányzati ellehetetlenítéséről.

“A kormányzat nem lehetetlenített el semmit és nem csúsztunk le semmiről” – fogalmaz közleményében a minisztérium.

Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás nem alanyi jogon járó juttatás, hanem intézkedésekben előírt és a gazdálkodók által vállalt, a környezet állapotának javítását szolgáló többletkötelezettségek miatti jövedelemkiesés és költségnövekedés ellentételezésére szolgál. A program ötéves, a 2009-2014 közötti időszakra hirdették meg, így most lejárt – emlékeztet az FM.

A hosszabbítás egyetlen lehetősége így nem takart mást, mint hogy az elhúzódó európai uniós jogalkotás miatt átmeneti évnek minősített 2014-ben a lezáródó programozási időszak egyes intézkedéseire lehetett kötelezettséget vállalni a korábbi feltételekkel, de már az új pénzügyi keret terhére – írja a tárca.

Ez a hosszabbítás azonban nem terjedhetett volna túl az átmeneti éven, azaz 2014. december 31-én. Ez összesen négy hónapot jelentett volna, de a töredékévre megállapított kompenzáció semmilyen lényegi előnyt nem nyújtott volna a lejáró programban részt vevő gazdálkodóknak, főleg úgy, hogy a négy hónapból kettő mezőgazdasági szempontból gyakorlatilag inaktív időszakra esik – hangsúlyozza az FM.

A közlemény szerint további érvként merült fel a négyhónapnyi lehetőség figyelmen kívül hagyása mellett, hogy a kötelezettségvállalási időszakra vonatkozó földhasználati szerződéseket a földtulajdonosok sok esetben 2014. augusztus 31-éig kötötték meg a jelenlegi támogatottakkal. Így a gazdálkodók számára is problémát jelenthetett volna a kötelezettségvállalási időszak kiterjesztése, hiszen a földforgalmi törvény alapján a haszonbérleti szerződés határozott időtartamra, legalább egy gazdasági évre köthető meg, az intézkedés ilyen megnyújtására pedig a fentiek miatt nem volt lehetőség.

A tárca közlése szerint aki a 2009. szeptember 1-je és 2014. augusztus 31-e közötti időszakra vállalt kötelezettségei utolsó évét is teljesíti, a szokásos módon megkapja a támogatását. Ugyanakkor a jelenlegi támogatottak egyike sem lehet biztos abban, hogy a következő időszakban is vállalni fogja az új feltételek szerinti környezeti többlet biztosításának kötelezettségét, és hogy a biztos “nyertesek” között szerepel majd – fogalmaz közleményében az FM.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.