Obama, Barroso, Rompuy, Ashton és Shulz nem utazhat Csecsenföldre, számláikat befagyasztják

Ramzan Kadirov csecsen elnök ellenszankciókat hozott az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőivel szemben, miután kiderült, hogy az ő neve is felkerült Brüsszel újabb feketelistájára a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadároknak nyújtott segítsége miatt.

 

Az Ukrajinszka Pravda kijevi hírportál idézte a hét végén Kadirov ezzel kapcsolatos feljegyzését az Instagram kép- és videomegosztó portálon.

Kadirov szankciós listájára felkerült Barack Obama amerikai elnök, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Kadirov arra adott utasítást, hogy fagyasszák be csecsenföldi számláikat és ottani vagyonukat (amennyiben egyáltalán fellelhetők az észak-kaukázusi köztársaságban, ami kevéssé valószínű). Emellett vasárnaptól nem tehetik be a lábukat Csecsenföld területére.

A csecsen elnök azzal indokolta a szankciókat, hogy a szóban forgó személyek “a demokráciaexport látszatát keltve békés polgárokat, nőket, öregeket és gyerekeket ölnek meg, településeket és vallási szentélyeket semmisítenek meg”. Tetteiket Kadirov “az országok és népek ellen irányuló állami terrorizmusnak” minősítette, és felhívta a figyelmet arra, hogy befolyásuk egyre nő Líbiában, Szíriában, Irakban, Afganisztánban és Ukrajnában.

Az ukrán hírportál nem ír arról, hogy miért “szankcionálta” Kadirov a washingtoni és brüsszeli vezetőket, de döntése nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy szombaton fény derült arra, az ő neve is rajta van az Európai Unió újabb, várhatóan az jövő héten érvénybe lépő szankciós listán. Rajta kívül Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója és Mihail Fradkov, a külső hírszerzés vezetője, továbbá Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács vezetője és helyettese, Rasid Nurgalijev is szerepel a névsorban. Vagyonbefagyasztással és utazási tilalommal sújtják őket.

A kelet-ukrajnai válság kezdete óta a kijevi és a nyugati sajtó többször írt arról, hogy a szakadárok oldalán több száz csecsen zsoldos harcol, akiket Ramzan Kadirov irányított a térségbe. Kadirov ezt tagadta.

http://www.pravda.com.ua/news/2014/07/26/7033091/

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.