Gyümölcsosztás a nagycsaládosok részére Budaörsön

(Budaörs, 2014. július 23. – Budaörsi Infó) Az elmúlt hónapokban nyomon követtük a nemrég megalakult Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság munkáját. Számos beszámolót olvashattak nálunk minden közérdekű lépésükről: először húsvéti termékekkel és nyulakkal lepték meg a nagycsaládosokat, ezután a sokak által várt Lakótelepi Gazdapiacot nyitották meg, majd pedig palántaosztást tartottak. Távlati terveik között szerepel a Budaörsön egykor őshonos barackfák visszatelepítése a Frankhegyre és hagyományteremtő céllal egy helyi Gazdanap megszervezése is.

 

Kisberk Balázs a Budakeszi Járás és a Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság elnöke a Budaörsi Infónak elmondta, hogy 50 család került kiválasztásra a Budaörsi Nagycsaládosok Egyesülete segítségével, akik családonként 10 kg gyümölcsöt és 3 kg cukrot kapnak majd ajándékba.

palanta_osztas7
„Befőzésre kívánjuk a családokat ösztönözni, de csak és kizárólag a lakótelepen élőket. Az a tervünk, hogy 10 kiló gyümölcsöt és három kiló cukrot adunk a kiválasztott családoknak. Ebből a mennyiségből pedig legalább hat-hét üveg befőttet tudnak majd készíteni.”

 

Mi lesz a következő program, amit Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság szervez?

„A következő rendezvény a szeptemberi Gazdanap lesz, amelynek a tervezett ideje szeptember 20. (szombat), helyszíne pedig a lakótelep. Itt a gazdáknak lehetőségük nyílik bemutatkozni, és sok-sok meglepetés is lesz még ezen felül.”

 

Ki az aki szponzorálja ezeket az akciókat?

„Nem szponzorál minket senki. Sem az Önkormányzat, sem a Kamara. A gazdák ügyesek, a gazdák saját maguk megoldanak mindent.”

 

 

A hétvégi gyümölcsosztáson a helyi Vöröskereszt is részt vesz, az Agrárgazdasági Bizottsággal való együttműködési megállapodásuknak köszönhetően.

Nagy Éva a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete 1. számú Területi Szervezetének területi munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a gyümölcsosztáson lehetőséget kapott a Vöröskereszt is, hogy 10 családot bevonjanak az adományozásba, ezen kívül fiatal önkéntesek részvételével segédkeznek a program lebonyolításában is.

 

nagyeva

 

“Az együttműködési megállapodás előzetese szerint a 2015-ös évben a Vöröskereszt lesz az Agrárbizottság legfőbb stratégiai partnere. Tehát a Vöröskereszt előtérbe kerül, és az adományozók körének 80-90%-a a Vöröskereszt által listázott rászorulók között fogják osztani az adományokat. Ez természetesen sokszor átfedést mutat a Nagycsaládosok és az ESÉLY Alapítvány által nyilvántartott rászorultak listájával.”

 

2014. július 26-án, 10 órakor a Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság gyümölcsosztást tart majd az előre kiválasztott nagycsaládosoknak a Budaörsi Gazdapiacon.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.