Emlékmű – OFFI: helyes feliratokat adtunk át

Biztosan helyesek a német megszállás áldozatainak emlékművéhez készült, a kormany.hu-n elérhető dokumentumban megtalálható feliratok az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda (OFFI) szerint.

 

Az intézmény ezt azzal kapcsolatban tudatta hétfőn, hogy a Kormányzati Információs Központ ugyancsak hétfőn közleményben megírta: az OFFI végezte a fordításokat magyarról négy idegen nyelvre. A központ arra reagált, hogy több médium is arról közölt cikket: fordítási hibák találhatók a fővárosi Szabadság téren felállított emlékmű feliratain.

A Kormányzati Információs Központ csatolta közleményéhez azt a dokumentumot is, amelyben a feliratokat a Miniszterelnökség és a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából fordító OFFI igazolta az idegen nyelvű feliratok nyelvtani helyességét.

Forró Tamás, az OFFI értékesítési és marketingosztályának vezetője az MTI érdeklődésére azt mondta: a kormany.hu-n megtalálható fordításokat nyelvi lektor megvizsgálta, intézményük szakmai igazgatóságának álláspontja szerint azok pontosak, szakmailag megfelelőek.

Hozzátette: a kifogásolt héber nyelvű felirat a kormany.hu-n fellelhető dokumentumban egy sorban szerepel, az emlékművön pedig kettőben, ezért elképzelhető, hogy “hibás tördeléssel” került fel.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy az emlékművön nyelvi hiba lehet, azt mondta: megvizsgáltatja az ügyet, és ha valóban hibát követtek el, bocsánatot fognak kérni, és intézkedni fog a javításról.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.