Hangokba zárva

(Budaörs, 2014. július 21. – Budaörsi Infó) Budai Benjámin 21 éves, zongorista-zeneszerző. Amíg mások az internetet bújják, addig ő alkot, és koncerteket ad, saját szerzeményeivel örvendezteti meg a nagyérdeműt. 13 éve zongorázik, és három zenekarban is játszik, név szerint a Haragosi Groupban, Retrockban és a Jazz Projektben. Villamosmérnök hallgató, viszont ha végez a főiskolán, akkor a zene irányában szeretne tovább tanulni.

Budai Benjámin a Budaörsi Infónak elmondta, hogy több területen is szerette volna kipróbálni magát, ezért játszik egyszerre három zenekarban is. Elmondása szerint, amíg az ideje és energiái engedik, addig zenélni fog.
„Kiskorom óta mindig figyeltem a rádióban a zenéket, és valahogy ez lett az életem egyik legfontosabb dolga, a zene és a zenélés. Úgy gondolom, hogy nagyon különleges, ha valaki együtt tud zenélni másokkal, hangszereken játszani egy olyan egyedülálló élmény, ami nemcsak hogy leköt, és kreativitásra ösztönöz, hanem a felesleges energiákat is le lehet vele vezetni. Az érzéseimet, gondolataimat hangokba zárom, és amikor eljátszom egy dalt,akkor a zene valahogy felszabadít.”

Mit élvezel a legjobban a zenélésben?
„A közös játékot, amikor oda kell figyelni a másikra, amikor meglepjük egymást. Gyakorlatilag miközben játszunk egy másik nyelvet beszélünk. Gesztusokból, mozdulatokból, hangokból tudjuk, hogy mit fog csinálni a másik. Zenélni felszabadító érzés. Ez mellett még nagyon szeretek példát mutatni. Megmutatni az embereknek, hogy így is lehet csinálni, hogy nem csak a négy fal között kell élni, hanem ki kell lépni onnan, és közösségbe menni. Ha csak kicsit tud valaki zenélni az sem baj, mert az együtt zenélés, még nagyon-nagyon amatőr szinten is olyan élményt tud adni az embernek, ami megfizethetetlen. Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy próbálja ki magát valamilyen zenei területen, mert ez egy olyan különleges világ, amiből nagyon sokat lehet tanulni, és nagyon jól lehet szórakozni.”

budai_benjamin

Hol lehet veled találkozni vagy meghallgatni, hogy hogyan zenélsz?

„A Jókai Mór Művelődési Központban szoktunk többnyire fellépni, de van egy Budai Benjamin zenész közösségi oldalam, és oda szoktam feltenni, hogy éppen hol lépünk fel. Itt az érdeklődők nyomon tudják követni, hogy épp hol vagyok megtalálható. Engem igazából ez motivál, hogy sokan eljönnek a koncertjeimre, és rácsodálkoznak, hogy milyen gyönyörű is a zene. Remélem még sok lehetőségem lesz megmutatni a nagyközönségnek ennek a világnak a szépségeit.”

Benjámin még szemtelenül fiatal, viszont már konkrétan tudja, hogy mit szeretne az élettől. Úgy döntött, hogy kilép a négy fal közül, követi az álmait és másoknak is megmutatja, hogy mi az, amiben ő tehetséges. Tegye ezt Ön is! Írjon vagy hívjon minket, ha úgy érzi, hogy az ön története is megérdemli a nyilvánosságot: budaorsiinfo@gmail.com, 06/70-285-5287.
(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.