Fogyatékossággal élő betegek ellátására is alkalmas fogászati centrumot adtak át Budapesten

Fogyatékossággal élő betegek ellátására is alkalmas fogászati centrumot adtak át szerdán Budapesten, a Semmelweis Egyetem (SE) Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján.

 

Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára elmondta: évente 300 millió forint állami forrásból működnek az ország hat egészségügyi intézményében azok a speciális, altatásra is lehetőséget nyújtó, különleges fogászati centrumok, amelyekben most már az autistáknak és a szellemi fogyatékossággal élőknek is képesek fogmegtartó kezelést biztosítani.

Az államtitkár kiemelte, a kormányzat elkötelezett abban, hogy fejlessze a speciális igényű betegcsoportok számára szükséges orvosi kezelések feltételrendszerét és ahhoz kialakítsa a megfelelő finanszírozást.

Zombor Gábor az átadón azt mondta, az új centrum átadása annak is köszönhető, hogy az elmúlt években intenzív egyeztetés indult meg a szakma és a kormányzat között. Így megteremtődnek azok a feltételek, amelyek alapján az olyan, különleges igényű betegek számára is képesek fogászati kezelést biztosítani, mint amilyenek az autisták és a szellemi fogyatékossággal élők.

Hozzátette, a fogyatékossággal élők fogászati kezelésében is sikerült olyan finanszírozási rendet kialakítani, amelynek értelmében ezek a kezelések már nem fognak veszteséget termelni az intézménynek.

Az egyetem írásos összegzése szerint az értelmi fogyatékossággal élők fogászati kezelése speciális körülményeket igényel, hiszen állapotuknál fogva klinikai környezetben nem együttműködőek. A fogpótlások, a fogmegtartó és egyéb beavatkozások esetükben szinte kizárólag csak altatásban végezhetőek, a megszokott fogorvosi ellátó helyeken pedig erre nincs lehetőség. A fogyatékossággal élők ellátásában sokszor még egy egyszerű fogkő-eltávolítás is problémát okoz.
A Semmelweis Egyetemen kívül Budapesten a Heim Pál Gyermekkórházban és a Bethesda Gyermekkórházban áll rendelkezésre egyszerre mind az altatáshoz, mind pedig a fogorvosi ellátáshoz szükséges infrastrukturális háttér. Vidéken Pécsen, Szegeden és Debrecenben hoztak létre a múlt évben ilyen komplex módon kialakított központokat.
Az állam 200 millió forinttal támogatta a hat fogászati centrum kialakítását és évi 300 millió forintot biztosít a kezelésekre.

Hermann Péter, a most átadott projekt koordinátora, az SE fogorvos-tudományi karának dékánja azt mondta, hiú ábránd lenne azt állítani, hogy sérült embertársainknak ezután a többiekkel azonos lehetőségeik lesznek a fogászati kezelések vonatkozásban, de legalább “egy keveset törlesztettünk az adósságunkból”

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.