Régészkedő a római kori „Mesés Matrica”-ban

(Budaörs, 2014. július 15. – Budaörsi Infó) Római kori kalandra várják a családokat 2014. július 20-án 10–17 óráig  a százhalombattai Régészeti Parkba. „Mesés Matrica” rejtett kincseit tárhatják fel a római kori régészkedővel. A családi napon a különleges őskori környezetben most teret kap a település római kora. „Leletek a föld alól és víz alól” címmel. Júniusban az őskori régészettel ismerkedhettek a látogatók.

Délelőtt útirajzok alapján kincskereső betűgyűjtő útra indulhatnak el a családok, elrejtve a parkban találhatják meg a római kori településnevének a betűit.  A kavicsokra írt betűkből kirakva a „Matrica” nevet a település római kori nevét (ejtsd: mátrika) kezdhetik el a régészkedést.  A „Mű-ásatáson bepillanthatnak a régészek munkájába a leleltek feltárásától a feldolgozásig, közben ismerkedhetnek a római kori település történelmével, a limes út jelentőségével és az előkerült leletekkel.

10–12 óráig és 14-16 óráig a kézműves foglakozáson különleges római kori fémtálkát készíthetnek, mozaikot rakhatnak ki. Délben a különleges római kori „Húsos egytálételt Matius módra” kóstolhatják meg. Egészen a program végéig őskori lepényt fogyaszthatnak!

Ebéd után 13 órakor Kovács Mariann előadásában római kori állatmeséket hallgathatnak kicsik és nagyok.

Vezetővel barangolhatnak a parkban azok, akik az őskorral szeretnének ismerkedni.  A „száz halmok” egyikét a 2700 éves eredeti helyén feltárt halomsírt is látogathatják, ahol a kor temetkezési szokásával ismerkedhetnek.

Római kori olvasósarok, régészeti fejtörők, római kori játékok, teszik még izgalmasabbá a napot.  A parkban található labirintusban is elidőzhetnek a gyerekek!

A szervezők mindenkit sok szeretettel várnak egy igazi római kori kalandra!

Legközelebbi honfoglaláskori családi napra várják az érdeklődőket a Régészeti Parkban: augusztus 17. 10-17 óráig – Nem múlik el nyomtalanul – Középkori régészkedő.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.