Amerikai hírportál: elfogatóparancsot adtak ki a kuruc.info tulajdonosa ellen

Elfogatóparancsot adtak ki az Egyesült Államokban a kuruc.info szélsőséges hírportál domain nevét bejegyző és birtokló Varga Béla ellen, aki állítólag Kanadába menekült az amerikai hatóságok elől a The Press Democrat című kaliforniai híroldal cikke szerint.

 

Az 51 éves amerikai-kanadai kettős állampolgár ellen zaklatás és halálos fenyegetések gyanúja miatt folyik eljárás. Az elfogatóparancsot azután adták ki, hogy Varga két alkalommal sem tett eleget az ügyben eljáró San Franciscó-i bíróság idézésének. A férfit korábban egyszer már őrizetbe vették az ügyben, 250 ezer dolláros (56,7 millió forint) óvadék ellen májusban engedték ki, azóta szabad lábon védekezett.

Varga ellen azért indult büntetőeljárás, mert zaklatta a kuruc.info ügyében az Egyesült Államokban pert indító Tett és Védelem Alapítvány ügyvédjét. A perrel – amelyben Vargát tanúként idézték be – az alapítvány a hírportál lekapcsolását akarja elérni, illetve azt próbálja kideríteni, hogy kik a szerzői és szerkesztői a kuruc.info hírportálnak. Varga ebben az ügyben sem jelent meg a bíróság előtt.

The Press Democrat is azt írta, hogy Varga elhagyta korábbi lakhelyét, a kaliforniai Healdsburgot, és Kanadába ment. Korábbi lakhelye leégett. Ügyvédje nem kommentálta a híreket.

A Tett és Védelem Alapítvány által indított perben egyébként a kuruc.infónak szerverszolgáltatást nyújtó Cloudfare céget is beidézte a San Francisco-i körzeti bíróság. A cég a The Press Democratnak azt mondta, együttműködik a hatóságokkal az ügyben.

Varga Béla 2012 szeptemberében az MTI-nek nyilatkozva tagadta, hogy ő lenne a kuruc.info tulajdonosa. A tulajdonos kilétét ugyanakkor nem fedte fel, arra hivatkozva, hogy Magyarországon “üldözik” a weboldalt. Azt viszont elismerte, hogy ő jegyeztette be a honlapot az Egyesült Államokban. Varga közölte, hogy a kuruc.info hirdetési bevételeit nem az ő bankszámlájára utalják át, hanem a portálnak az ugyancsak az Egyesült Államokban lévő bankszámlájára, amelyet nem ő kezel. Jobbik-szimpatizánsnak vallotta magát és nem tagadta, hogy nézetei közel állnak a kuruc.infóban közöltekkel, de azt állította, semmi köze nincs ahhoz, ami kikerül a portálra. Arra a kérdésre, hogy személy szerint fenyegetett-e meg embereket, nem válaszolt.

2012 júliusában Orbán Viktor kormányfő amerikai kongresszusi képviselőknek írt levelében kért segítséget a hírportál elleni fellépéshez. A miniszterelnök azt írta, “az antiszemitizmus magyarországi központja egy olyan hírportál, amely a magyar kormány föllépése elől az Egyesült Államokba menekült, s onnan végzi gyalázatos tevékenységét. Ha ez a probléma megoldódna, az antiszemitizmus magyarországi erői jelentősen meggyengülnének. Kérem önöket, hassanak oda, hogy megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk. Miután az Egyesült Államok kormánya visszautasította kérésünket, önökhöz fordulok segítségért” – zárult Orbán Viktor 2012-ben írt levele.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.