Az elbocsájtások után máris söfőröket vesz fel a budaörsi Lagermax

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak 2014. július 7-én, reggel 8 és 10 óra között a gépjárművek szállítására szakosodott Lagermax Autótranszport Kft. budaörsi telephelyén. A gépkocsivezetők az érdemi bértárgyalások kikényszerítését igyekeztek a munkabeszüntetéssel támogatni – nyilatkozott a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete (MCDSz). A sztrájkot követően hét gépkocsivezetőt elbocsátottak a cégtől. Járási Tamás, a MCDSz elnöke arról tájékoztatta a Budaörsi Infót, hogy az elbocsájtások után pár nappal a budaörsi Lagermax máris sofőri állásokat hirdetett meg.

 

Járási Tamás, a MCDSz elnökének levele:

 

Elbocsátás és felvétel?

Mint ismert, 2014. július 7-én hétfőn, bérkövetelésünk megvitatásána irányuló érdemi bértárgyalások kikényszerítése érdekében kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottunk.

Megdöbbentő módon egy nap elteltével, 2014. július 9-én szerdán a Lagermax hét, olyan gépkocsivezető munkaviszonyát szüntette meg, akik – a munkáltató felé tett előzetes írásos bejelentésük alapján – a hétfői sztrájkban kivétel nélkül mind részt vettek.

A munkáltató az elbocsátásokat a társaság piaci helyzetének tartós romlása miatt – cégcsoporlon belüli kapacitás áthelyezés következtében – az autószállító kamionok darabszámának csökkenésével indokolta, ugyanis ennek hatására az e||átandó feladatok mennyisége is lecsökkent. Így munkát biztosítani az érintetteknek a továbbiakban nem tudott.

Az elbocsátásokkal és annak indokaival teljesen ellentmondó, hogy már két nappal elbocsátásokat követően a munkáltató a weboldalán ,,kamion sofőr (belföldi, nemzetközi)” munkakörre állást hirdet.

 

elbocsatas_es_felvetel

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.