Beszédekkel ért véget a Budapest Pride Fesztivál felvonulása Budapesten szombat este a Városligetben. Ulrike Lunacek, az Európai Parlament (EP) alelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség tagjai az európai, így a magyar társadalomnak is fontos szereplői. A felvonulást ellentüntetők próbálták megzavarni, a rendőrök nagy erőkkel biztosították a ...

Koreai és magyar textilművészek alkotásait bemutató kiállítás látható csütörtöktől a Koreai Kulturális Központban ...

 A hagyományoknak megfelelően idén is legalább tíz tonna hal rotyog majd a sorrendben immár 19. Bajai Halfőző ...

Fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros egész területére Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya, az akció vasárnap reggelig tart – közölte a rendőrség szombaton, ...

Brit kutatóknak sikerült megfejteni a vadon élő csimpánzok kommunikációjának – karmozdulatainak – jelentését: az állatok “lexikonjában” 66 karlejtés van, amellyel 19 különféle üzenetet képesek küldeni ...

(Budaörs, 2014. július 5. – Budaörsi Infó) Ismét eltelt egy budaörsi hónap, és most sem hagytuk kép és szó nélkül megtörténni a helyi eseményeket. Keressék az újságunkat a postaládájukban és kövessenek minket naponta frissülő ...

A Budapest Pride felvonulás miatt szombat délután lezárásokra kell számítani a budapesti Andrássy úton és a környékén, továbbá kora délutántól este hét óráig számos autóbusz- és trolibuszjárat rövidített vagy módosított útvonalon közlekedik – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az ...

Nyugtalanságának adott hangot a csehországi zsidó hitközségek szövetsége csütörtökön amiatt, hogy Mel Gibson kétszeres Oscar-díjas hollywoodi filmszínész, rendező és producer a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért Kristály Glóbuszt kap az idei nemzetközi filmfesztiválon Karlovy ...