Minősítő versenyre készül a budaörsi Piros Rózsa Dalkör

(Budaörs, 2014. június 16. – Budaörsi Infó) A Piros Rózsa Dalkör immár 19 éve működik Budaörsön. Vezetőjük Berente Imréné Erzsike. Egy évben közel 30 fellépésük van. Június 14-én volt az utolsó, mégpedig Kisújfalun, június 21-én pedig Budaörsön lesz a Vas Lajos Népzenei Szövetség Kárpát-Medencei minősítő középdöntőjén, ahol nem csak mint szervezők működnek közre, hanem mint résztvevők is szerepelnek.

 

Június 21-én Budaörsön tartják 10-től 17 óráig a Jókai Mór Művelődési Központban  a Vas Lajos Népzenei Szövetség felkérésére immáron második alkalommal a Kárpát – medencei kórus minősítő középdöntőt. A döntő novemberben lesz.

A budaörsi Piros Rózsa Dalkör a Vas Lajos Népdal Szövetség mellett, a KÓTA-nak, a Magyar Kórusok, Zenekarok Népzenei Együttesek Szövetségének is a tagja.

A budaörsi Piros Rózsa Dalkör célja, hogy a júniusi megmérettetésen kiváló arany fokozatot érjenek el, hogy elindulhassanak a Aranypáva-díjért.

Berente Imréné Erzsikével, a Dalkör vezetőjével beszélgettünk, a közelgő megmérettetésről. A Budaörsi Infónak elmondta, hogy 31 fellépő lesz majd a rendezvényen. 10 szólista és 21 kórus.

“Magyarország minden tájáról érkeznek Csökmőtől Ösküig, Biharságból, Gyálról, Budakesziről, hisz ez egy egész Kárpát-medencét felölelő középdöntő. A szakavatott zsűri dr. Gerzanics Magdolna, Budai Ilona és Balogh Sándor az Óbudai Népzenei Iskola tanára.”

 

piros_rozsa_dalkor2

A Piros Rózsa Dalkör próba közben
2014. június 11.

 

Hogyan lehet elérni a legmagasabb minősítést?

“Ez egy felmenő rendszerű minősítő verseny. Vannak elődöntők, és akik az elődöntőben arany fokozatot érnek el, azok mehetnek a középdöntőbe, aki a középdöntőben kiváló aranyat ér el, az mehet a döntőre, ahol Nívó-díj, országos Aranypáva-díj érhető el.  Amíg az egyik szint nincs teljesítve, addig nem lehet továbbmenni a következőre. Nekünk már hat arany fokozatú minősítésünk van, egy kiemelt aranyunk, és 2012-ben pedig a Kárpát-medencei döntőn Nívó díjat is kapott a Dalkör. A nagy álmunk, hogy elérjük az Aranypáva-díjat.”

 

Mi alapján értékeli a fellépőket a szakmai zsűri?

“A zsűri elsősorban az autentikus népzenei előadást értékeli. Azt is nézik, hogy melyik népdal a leggyönyörűbb, melyik a legautentikusabban. A népzenei előadásnál az is nagyon fontos, hogy a dal számít, és nem az ember. Mindenkinek szépen egyenesen kell állnia, és csak a “szem élhet” vagyis nem mozgolódhatunk. Ez mellett még a szép és tiszta éneklést, a szövegértést, hitelességet, pontos kezdést és a jó tonalitást is értékelik.  Az a jó, ha úgy tudunk énekelni, hogy nem mi vagyunk a fontosak, hanem a dal.”

 

A Piros Rózsa Dalkör célja ezen a minősítőn a kiváló arany minősítés elérése, mert szeretnének továbbjutni az országos versenyre, és elnyerni az Aranypáva-díjat.

Akinek ideje engedi látogasson el majd a Jókai Mór Művelődési Központba június 21-én, és nézze, hallgassa meg a fellépőket.

A belépés díjtalan, viszont az élmény megfizethetetlen, hisz a Kárpát-medence minden tájáról érkeznek Budaörsre erre a versenyre, és természetesen mindenki a saját tájegységének megfelelő népviseletben, és népdal-tárházával.

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.