Szakértő: technikai “csoda” kellene az elektromos utasszállító gépekhez

Ahhoz, hogy a kereskedelmi, vagy katonai repülésben elterjedjenek az elektromos meghajtású gépek, több technikai “csodának” is történnie kell – mondta a Flightglobal légügyi szaklapnak a Pratt & Whittney amerikai hajtóműgyártó cég alelnöke.

 

Alan Epstein szerint az első és legfontosabb, hogy az akkumulátor-technológiának ötven-százszor fejlettebbnek kell lennie a mostaninál, megjegyezve, hogy egy 737-es Boeing utazómagasságon való repüléséhez 10 megawatt energiára van szükség. Ehhez képest a mostani akkumulátor-technológiával csak a mostani távok századát tudják a gépek megtenni.

Jelezte, a Pratt & Whittney a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) mérnökeivel már egyeztetéseket folytatott arról, hogy közösen építenének egy olyan hajtóművet, amely nagy repülőgépeket képes mozgatni.

Ezekhez azonban olyan technológiára van szükség (például új szupravezető-technológiára), amelyet még nem találtak fel. El kellene távolítani a hajtóművek mágneses árnyékolását a súlycsökkentés miatt. Ennek hiányában a hajtóművek mellett ülő embereket megölnék – magyarázta a szakember.

Hozzátette: amint a technológia elérhetővé válik, a Pratt az elsők között lesz, aki kifejleszti az új hajtóműveket.

A Pratt a United Technologies Company leányvállalata, elsősorban hajtóműveket és kiegészítő energiaforrásokat (APU) gyárt, a 2013-as évet 1,9 milliárd dolláros nyereséggel zárta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.