Befogták a biatorbágyi patakban megbújó aligátorteknőst

A biatorbányi viadukt alatti patakból húzták ki csütörtök kora délután azt az emberre is veszélyes aligátorteknőst, amelyet április eleje óta kerestek – tájékoztatta a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátora az MTI-t.

 

Szilágyi István közlése szerint nem sokkal dél után egy gyermekével a környéken sétáló apa vette észre a patakban megbújó állatot, s azonnal jelentette a megadott telefonszámon.

A kurátor elmondta: Both Zoltán veszélyesállat-befogóval haladéktalanul a helyszínre utaztak, majd a meglehetősen szennyezett vízben közös erővel befogták a 8–10 kilós állatot, melyről egyelőre nem derült ki, hogy milyen nemű. Az agresszív teknős ráharapott Both Zoltán lábára, így ő most orvosi ellátására szorul, de mindketten szereztek a “küzdelem” során kisebb sérüléseket. Az aligátorteknőst átmenetileg a veresegyházi medvefarmon helyezik majd el – tette hozzá Szilágyi István.

aligatorteknos_biatorbagyi_patakbol2_2014apr24

Tavaly nyáron szintén Biatorbágyon, a pataknak egy távolabbi részén bukkant fel egy másik nagytestű aligátorteknős. A jól fejlett példányt többszöri kísérlet és szinte mindennapos etetés után végül ősszel sikerült befogni, ezekben a napokban ébredezik téli pihenőjéből.

Valószínűleg mindkét állatot egyszerre dobta ki a gazdája, mert megunhatta a nagyra nőtt egykori kedvencekkel való törődést – mondta a szakember.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.