Pénteken kezdődik a Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntője

Pénteken kezdődik – hagyományosan Győrben – a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntője.

 

Németh Tibor, az eseménynek az 1966-os indulás óta immáron negyvenkilencedik alkalommal otthont adó, a 19. századi író, költő, nyelvújító nevét viselő győri gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta: minden esztendőben közel másfélszáz diák versenghet itt, az idei mezőny 146 fős.

Megyénként két-két gimnazistát és szakképző iskolai diákot várnak, emellett öt nagyváros további két-két, Budapest pedig tizenkét-tizenkét fiatalt indíthat mindkét kategóriában. A legjobbak között 35 Kazinczy-érmet osztanak ki; legalább öt elismerés határon túli versenyzőkhöz kerül. Idén Erdélyből tíz, a felvidékről hat, Kárpátaljáról és a Vajdaságból öt-öt diák érkezik, akik a gimnazisták mezőnyében indulnak.

Az igazgató kiemelte: a versenyzőknek 20-21. századi esszé-szövegeket kell a felolvasni. Komoly felkészülést kíván diáktól felkészítő tanártól egyaránt az értelmezése ezeknek a szövegeknek, jelentősen fejleszti a tanulók készségét anyanyelvünk művelésében ez a folyamatos munka, növeli a résztvevők identitás tudatát, a magyar kultúra iránti elkötelezettségét.

Nyelvünk védelme talán a leginkább meghatározója jövőnknek, ezért is kell egyszerre védeni a globalizáció hatásai és az elavulás ellen, rendszeresen felmutatva, hogy egy magyarítással árnyaltabban, pontosabban lehet egy fogalmat megragadni, mint az idegen kifejezés átvételével, jegyezte meg.

Ezért is cél, jegyezte meg a 2008-ban Magyar Örökség-díjjal elismert verseny lebonyolításában is részt vállaló Németh Tibor, hogy a fiatalok egyszerre gyakorolják a szép magyar beszédet és a közönség előtti szólást. Akárcsak az, hogy a szabadon választott, legfeljebb háromperces szövegek felolvasása és az írásbeli feladatok megoldása után alig negyedóra alatt kell értelmezniük egy “idegen” szöveget és felkészülni annak értő tolmácsolására.

Utóbbi sikeres teljesítésének előfeltétele ugyanis, hogy hosszas felkészüléssel kiterjedt háttér-tudást szerezzenek meg a diákok, jegyezte meg az igazgató.

A program a győri Kazinczy-szobor hagyományos megkoszorúzásával kezdődik, délelőtt a szabadon választott szövegek felolvasása után nyelvi feladatokat oldanak meg a résztvevők, majd városnézés, este pedig színházlátogatás szerepel a programban. Szombaton a kötelező szövegek versenyével folytatódik a műsor, de a délután már a szakmai értékelésé, vasárnap délelőtt pedig az ünnepélyes eredményhirdetéssel zárul az idei verseny eseménysorozata.

A verseny díjkiosztóját az idén is összekötik a Kazinczy-díj és a Péchy Blanka-díj átadásával. A Kazinczy-díjat a szép magyar beszéd népszerűsítése, az anyanyelv ápolása terén kifejtett eredményes munkáért, a Péchy Blanka-díjat pedig az anyanyelvi mozgalom támogatásáért ítélik oda.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.