FELHÍVÁS! – Budaörsi szállásadókat keresünk kárpát-medencei gyerekek számára

(Budaörs – 2014. április 22., Budaörsi Infó) 2014. május 10.-től 14.-ig kerül megrendezésre Budaörsön a XIII. “Virágok vetélkedése”, amely a 7-30 éves Népdalénekes Gyerekek és Fiatalok Kárpát-medencei Találkozója. A program szervezője, Tündik Tamás nemrég szerkesztőségünkben járt, és elmondta, hogy a rendezvényre érkező vendégek számára befogadó családokat keresnek, akik szívesen látnának körükben néptáncos gyerekeket, illetve családokat.

Felhívás a BUDAÖRSIEKHEZ!

 

Tisztelt budaörsi lakosok, immáron sokadik alkalommal tehetünk tanúbizonyságot a városban élők vendégszeretetéről és összetartásáról. Most is az Önök segítségére lenne szükségük ezeknek a gyerekeknek és családjaiknak, akik a néptánctalálkozó rendezvényére érkeznek Budaörsre.

Olyan szállásadó családokat keresünk, akik szívesen látnának körükben 2-3 fős “csoportokat”, családokat; hogy számukra szállást biztosítsanak. Az elszakított országrészekből érkező vendégek május 10-től május 14-éig maradnának városunkban. Kérjük, hogy a vállalkozó szellemű családok Tündik Tamást keressék, a részletekről vele tudnak egyeztetni!

 

gyepuk_nepe_kiallitas4

Tündik Tamás elérhetősége: +36/30- 698-6018, illetve +36/20- 662- 6667,

E-mail: tundik@t-online.hu

Tündik Tamás néptáncoktató beszámolt arról, hogy immáron XIII. alkalommal rendezik meg a népdalénekes palánták találkozóját Budaörsön, amelynek egyik helyszínéül most is a Jókai Mór Művelődési Központ szolgál. 

„Ennek a programnak a keretein belül a magyarországi művészeti iskolákkal tartjuk a kapcsolatot, valamint az itteni iskolákkal, a budaörsiekkel és a kistérségbeli népdalénekesekkel is. Az egész országból jönnek” – részletezte szerkesztőségünkben Tündik Tamás.

 

Az ide érkező vendégseregnek milyen elhelyezés lenne a legideálisabb?

„Nyilván vannak akik együvé tartoznak, tehát egy gyereket elkísér az édesanyja, őket nem lehet szétszakítani, tehát egy erős előmunkát igényel az ő elhelyezésük. Hogyan tudnak olyan családot találni, aki akár több főt is be tud fogadni?

Elsősorban gyerekek, vagy pedig felnőttek érkeznek májusban? Elsősorban gyerekek érkeznek, de idén középiskolás és főiskolás korosztály is rész vehet a vetélkedőkön. Sokan jönnek valóban kísérővel, leginkább szüleikkel, de lesznek olyan gyerekek is, akiket kettesével hármasával tudnánk családokhoz elhelyezni. Illetve lesznek olyan kísérők, akiket szeretnék felnőttkísérőként külön elhelyezni.”

 

Tündik Tamás azt kéri a budaörsiektől, hogyha van rá módjuk akkor támogassák a Szélrózsa Fesztivált az idén is.

Az ide érkező gyerekek étkeztetése még nem teljesen megoldott, ezért ha van olyan cég, vagy magánszemély, aki bármilyen étellel, itallal tudná támogatni a programjukat, akkor annak nagyon örülnének. Továbbá bármilyen kisebb ajándék-felajánlást is tehetnek!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.