Garázdaság Budaörsön

Egy 34 éves nő hangoskodott, dulakodott egy szórakozóhelyen. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya indított eljárást garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Orsolya 34 éves törökbálinti lakos ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. április 11-én 23 óra körüli időben egy budaörsi pub előtt hangoskodott, majd szóváltásba keveredett több személlyel. Az ott dolgozó pultos felszólította a szórakozóhely területének elhagyására, de a 34 éves nő ennek nem tett eleget. Válaszul egy poharat dobott a pultos felé, amivel egy vendéget talált el.

Az alkalmazott ismét felszólította M. Orsolyát a távozásra, majd vitatkozni, később dulakodni kezdtek. A gyanúsított több alkalommal megrúgta a pultost és az őket szétválasztó polgárőrt is. A rendőrök kiérkezéséig a polgárőr tartotta vissza M. Orsolyát.

A budaörsi rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.