Pénzbüntetésre ítéltek egy francia titkosszolgálati vezetőt egy újságíró megfigyelése miatt

Nyolcezer eurós (2,4 millió forintos) pénzbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság Bernard Squarcinit, a francia titkosszolgálatok egyik korábbi vezetőjét, amiért 2010-ben törvénytelen módon megszerezte a Le Monde című lap egyik, a hatalom szempontjából kényes ügyön dolgozó újságírójának híváslistáját.

 

Az ügyészség csak 5 ezer eurós (1,5 millió forintos) bírság kiszabását kérte, a bíróság azonban súlyosabb ítéletet hozott. Patrick Maisonneuve, a vádlott ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.

Az ügy négy évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Squarcini a belső hírszerzést (DCRI) vezette.

A Le Monde címlapján azzal vádolta meg a francia elnöki hivatalt, hogy a titkosszolgálati szerveket használta fel a lap informátorainak azonosítására a Nicolas Sarkozy akkori államfőt is érintő állítólagos adócsalási és illegális pártfinanszírozási botrányban, a Bettencourt-ügyben. Az Elysée-palota cáfolta a vádakat, a lap viszont feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség akkori központi vezetője, Frédéric Péchenard elismerte, hogy ő adott utasítást a kémelhárításnak annak megállapítására, vajon ki szivárogtatta ki az ügyben elrendelt kihallgatások jegyzőkönyveit Gérard Davet-nak, a lap munkatársának. Bernard Squarcinit az újságírók forrásvédelmére vonatkozó törvény megszegése és illegális adatgyűjtés, valamint hivatali titokkal való visszaélés gyanúja miatt helyezte az ügyészség vád alá.

A kémelhárítás volt vezetője beismerte, hogy megszerezte az ügyön dolgozó újságíró mobiltelefonjának a híváslistáját, s az alapján azonosította az informátort. Azt állította, hogy a nemzeti érdekek védelmének érdekében meg akarta állítani az ügy kiszivárogtatását a sajtóba. Ezt azonban a bíróság nem fogadta el indokként.

A híváslista alapján a titkosszolgálatok megállapították, hogy David Sénat, az igazságügyi minisztérium főtanácsadója adta át a Bettencourt-ügy nyomozati anyagát a Le Monde-nak. Noha a tisztviselő tagadta, hogy ő volt a lap informátora, Párizsból a dél-amerikai Francia Guyanába helyezték át, de az ellene indított nyomozást később megszüntették.

A Le Monde által feltárt Bettencourt-ügy az elmúlt négy évben hatalmas politikai botránnyá dagadt. A L,Oréal kozmetikai birodalom örököse, Liliane Bettencourt és lánya között évekig jogi vita folyt Európa egyik legnagyobb vagyonáért. A családi viszályban perdöntő, de illegális módon készült hangfelvételekből a sajtóban publikált részletek alapján merült fel a gyanú, hogy a legjelentősebb franciaországi adózó feltehetően a volt elnök, Sarkozy mellett 2007-ben több volt kormánytag választási kampányát is szabálytalan módon támogatta pénzügyileg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.