Rejtő Jenő egyik kisregényét is megfilmesítik a médiatanács pályázati forrásából

Rejtő Jenő, Tasnádi István és Vaszary Gábor regényéből is film készülhet, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa televíziós játékfilmre csaknem 723 millió forintot, forgatókönyvre és filmtervírásra mintegy 10 millió forintot ítélt meg – a döntésről csütörtökön tájékoztatta a hatóság az MTI-t.

 

Azt írták: a Fehér György és az Egri Lajos pályázaton nyolc televíziós játékfilm és tíz forgatókönyv nyert támogatást, a többi közt Rejtő Jenő A detektív, a cowboy és a légió című kisregényének, valamint Tasnádi István Kőmajmok háza című ifjúsági könyvének filmre vitele, valamint forgatókönyv készül Mikszáth Kálmán Gavallérok című kisregényének filmes adaptációjához.

A nyolc nyertes tévéfilmet 2015. május 31-ig kell elkészíteni, amelyeket azután a közszolgálati televíziók mutatnak be először szándéknyilatkozatuk alapján.

Ezek között van még Vaszary Gábor 1938-ban megjelent Ketten Párizs ellen című regényének adaptációja, amelyet Papp Gábor Zsigmond viszi filmre. A Kossuth papja című történelmi tévéfilm Tóth-Máthé Miklós nemrég kiadott könyve alapján valósul meg, míg a Janus című filmben az alkotók egy család drámai sorsán keresztül mutatják be, hogy a totalitárius rendszer miként tette tönkre az emberek éltét.

Folytatódik Fekete Krónika címmel Ráth-Végh István azonos című műve alapján készülő filmes feldolgozás A három csontváz és A velencei Pékinas című epizódokkal.

A támogatottak között van két, az 1950-es éveket bemutató alkotás: a Csonka délibáb, valamint a Félvilág című film.

Az Egri Lajos-pályázat révén többek között történelmi témájú tévéfilmek, romantikus vígjáték, mesefilm, ifjúsági és családi filmek forgatókönyvei készülhetnek el.

Rajzolt animációs és élőszereplős formában dolgozzák fel Varga Domokos György: Cin-Cin című könyvét. Mikszáth Kálmán Gavallérok és Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című regényét is tévéfilmre adaptálják, és forgatókönyv készül Rómer Flóris és Habsburg József főherceg különös barátságáról is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.