Wittinghoff Tamás – Egy településnél nem elég a jó adottság, élni is tudni kell vele

(Budaörs, 2014. március 21. Budaörsi Infó) Budaörs az elmúlt években több elismerő kitüntetést is kapott különböző területeken. Legutóbb 2014. március 13.-án vehetett át mindjárt két díjat is, mint fenntartható- és mint befogadó város.

 

A díjátadót követően Wittinghoff Tamás polgármester volt szerkesztőségünk vendége, akit Budaörs sikereiről kérdeztünk.

Az elmúlt 10 évet vizsgáltuk, hogy mi az, amiben városunk jeleskedett, tudniillik ez idő alatt különböző önkormányzati, építészeti és fejlesztési díjakat is magáénak tudhat a város.

 

Budaörs elmúlt 10 évben szerzett elismerései:

–          Idősbarát önkormányzat díj 2007

–          Családbarát munkahely 2007

–          Mádl Ferenc kitüntette Wittinghoff Tamás polgármestert a város eredményeiért 2004. augusztus 20.

–          Pest megyei Kulturált Környezet nívódíj 2008

–          Szertár Kávézó Pest megyei építészeti nívódíj 2008

–          Kreatív Város díj 2009

–          Pest megyei Kulturált Települési Környezet nívódíj 2009

–          Csík Edina az Év Főépítésze 2009

–          Értékgazdag Település (TÉKA) második díj 2010

–          Biodiverzitás Fővárosa verseny Különdíj (2011)

–          Dr. Bocsi István az Év jegyzője 2012

–          Csík Edina-Podmaniczky-díj 2013

–          Holnap városáért díj, Fenntartható Város kategória győztese 2014

–          „Befogadó magyar település” díj 2014

 

befogadofentarthatodij

 

Városháza díjai:

–          Pest megyei építészeti nívódíj 2006

–          Év akadálymentes épülete – különdíj 2007

–          FABCI-XIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat: Budapesti Építész Kamara különdíja 2012

–          A Városháza építészei – Kalmár László és Zsuffa Zsolt építészek – Ybl-díjban, Pro Architektúra díjban részesültek, valamint megkapták a Mestermű 2007 díjat is.

 

Az 1. sz. Általános Iskola díjai:

–          Az év belsőépítésze – Tardos Tibor tervezőművész 2010

–          Pest megye építészeti nívódíj – Középület kategória megosztott 2. hely 2010

 

A felsorolásból jól látható, hogy Budaörsöt nem csak a helyiek szerint elismerésre méltó, hanem a szakértői vélemények is hasonlóképpen vélekednek róla. A 2014-es év bár még csak most kezdődött el, de már két újabb díjjal lett gazdagabb Budaörs. Az egyik ilyen elismerés a Holnap városáért díj Fenntartható Város kategória győztese lett városunk, a másik, pedig a Befogadó magyar település díj.

 

befogadofentarthatodij2

 

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere a Budaörsi Infónak elmondta:

 

„Minden egyes díjunkért nagyon sokat dolgoztunk, és büszkék vagyunk rájuk. Azonban ez semmiképp nem azt jelenti, hogy pihenhetünk, hanem csupán azt, hogy jó úton haladunk, és eszerint kell tovább mennünk. Nagyon fontos napjainkban a városok fenntarthatósága, és a jövőben ez egyre inkább fontos kritérium lesz a hazai települések életében.”

 wittinghoff_tamas2

 

 

Budaörs ebben az évben már két díjjal lett gazdagabb. Mi a város sikerének kulcsa Ön szerint?

 

„Budaörs Budapest nyugati kapujaként nagyon jó adottságokkal rendelkezik, de az csak egy dolog hogy egy település jó adottságokkal bír, élni is tudni kell ezzel. Budaörs az elmúlt évtizedekben a rendszerváltozást követően nagyon jól kihasználta ezeket a lehetőségeket. A gazdaság fejlődése révén komoly bevételekre tett szert a város, és ezt sok területeken tudta hasznosítani, vegyük például az oktatást vagy az egészségügyet.

Ebből a szempontból egy nagyon jól fenntartható várost tudtunk kialakítani, ahol nem csak a gazdaság működőképes, hanem nagyon jó az oktatás és jó az egészségügyi helyzet is. E mellett még a környezet fejlesztésre, és a környezeti értékek megőrzésére is nagy hangsúlyt fektet a város.

Ez a két díj ismét megerősít minket abban a folyamatban, amit elkezdtünk, hogy ezt a szemléletet kell tovább folytatnunk. Ez egy mérföldkő volt, hogy az eddigi munkánkat elismerték.”

 

A Befogadó magyar település díjról korábban már olvashattak portálunkon, most a másik díjat vesszük górcső alá. Budaörs lett a Holnap Városáért Díj Fenntartható Város kategóriájának győztese, amelyet Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke adott át Molnár Gábor alpolgármesternek 2014. március 13-án.

4 éve indították útjára a City Hungary Programot. 2010-ben tartották az első évi, összegző City Hungary (a fenntartható és élhető magyar városokért) Konferenciát és Expót, melynek a célja, hogy a köz (önkormányzatok) és az üzleti szféra, az egyes szakterületek képviselői és az ehhez kapcsolódó szakmai szervezetek  azonos platformra helyezkedjenek, úgy hogy a nyertes a település lakója legyen. Közös érdek és cél a magasabb életminőség elérése.

Minden helyi közösségnek megvan a maga karaktere, ha tetszik a maga egyénisége. Más-más természeti, gazdasági, kulturális, társadalmi adottsággal rendelkezve más-más módon, más-más formában, részben saját útjukat járva válhatnak minél fenntarthatóbbá, minél élhetőbbé a települések. Ehhez ösztönző erő lehet, ha büszkék lehetünk saját értékeinkre,
munkánkra, s erősségeinkre építkezve tudunk továbbfejlődni. Ezért indult útjára a Holnap városáért Díj is.

Az idei év díjazottjai:
Budaörs Város Önkormányzata ( A Fenntartható városért kategória)
Gödöllő Város Önkormányzata (A Zöld városért/önkormányzatok kategória)
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ( A Zöld városért/önkormányzatok/különdíj)
Alcoa-Köfém Kft. (A Zöld városért/cég kategória)
Cívis Ház Zrt. (Üzlet a városért kategória)
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (A Művészet, a kultúra, az örökség megőrzéséért kategória)
Mezőhegyes Város Önkormányzata/A mezőhegyesi Helytörténeti Gyűjtemény
(A Művészet, a kultúra, az örökség megőrzéséért kategória különdíjasa)

holnap_varosaert_dij
Gratulálunk a városnak az elismerésekhez, és reméljük, hogy hamarosan újabb és újabb díjakról számolhatunk be.

(Budaörsi Infó)

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.