NVI: jól működik a választási rendszer

Az új választási eljárási törvény nagyon sok mindent kiküszöbölt, ami kifogásolható volt a régi jogszabályban, és szinte mindent, amit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete) kifogásolt – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke egy keddi budapesti sajtótájékoztatón.

 

Arra a kérdésre, hogy az eddigi tapasztalatok alapján mit tart a választás “legneuralgikusabb” pontjának, az NVI elnöke közölte: “minden jól működik”, de az más kérdés, hogy az új rendszer mennyi feladatot adott az NVI-nek, a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB), illetve a helyi választási szerveknek.

Mint mondta, az ajánlóívekkel kapcsolatos felvetések megítélésekor figyelembe kell venni, hogy az új rendszerben sok kis párt is meg tudja magát méretni, indulhat és még pénzt is kapott az induláshoz, “nem pedig két-három nagy párt versenyez, mert van rá pénze”.

Megjegyezte: az ajánlásokkal kapcsolatban tudomása szerint egy esetben indult büntetőeljárás, de azon, hogy a visszaélést hogyan lehet kiküszöbölni, majd a törvényhozónak kell elgondolkodnia. Azt mondta, korábban az ajánlószelvényekkel sokkal több visszaélés történt.

Patyi András, az NVB elnöke ugyanezen a tájékoztatón ezzel kapcsolatban arról beszélt: a testületnek nehézséget okoz, hogy a területi szint megszűnése miatt nem működnek területi választási bizottságok, ezért minden, az egyéni választási bizottságokban hozott döntés elleni jogorvoslat az NVB elé kerül.

A testület az elmúlt 17 napban 13-szor ülésezett, összesen 691 határozatot hoztak, csak a jelöltek nyilvántartásba vételével összefüggésben 366-ot, és csaknem 300 esetben az ajánlóívek kései visszavitele miatt kiszabott bírságok ügyét tárgyalták. Az elnök megjegyezte: rendkívül könnyű az NVB-hez fordulni, a törvény nem követeli meg a beadványozó érintettségét.

Az NVB elnöke is azt mondta, hogy a korábbi ajánlószelvényes rendszer több visszaélésre adott lehetőséget.

A mostani ajánlószelvényes rendszer a választói akarat kiszolgálására épül, ezért engedi a többes ajánlást, és könnyítette a jelöltek, jelölőszervezetek indulását – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a kampánytámogatás sok kis pártot juttatott fel az országos listára, ezek jelentős része évek óta működik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.