A Fehér Ház elítélte a Krím orosz annektálását

A Fehér Ház kedden elítélte a Krím orosz annektálását és újabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ellen.

 

“Ezt az akciót – a népszavazás eredményét és az Ukrajna egy régiójának annektálására irányuló kísérletet – az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség sohasem fogja elismerni” – jelentette ki Jay Carney, az amerikai elnök hivatalának szóvivője.

Carney közölte, hogy Washington ki fogja bővíteni azon orosz tisztségviselőknek a listáját, akiket amerikai vízumtilalommal és bankszámla-befagyasztással sújtottak. Az eddigi szankciókat a The Wall Street szerkesztőségi cikkében “komolytalannak” nevezte, a The Washington Post állásfoglalása pedig azt írta, hogy a büntetőintézkedések csak “ugatnak” és nem “harapnak”.

“Ha Oroszország nem változtat irányvonalát, akkor az álalunk, a barátaink és szövetségeseink által megállapított költségekbe veri majd magát szerte a világon, amelyeket általánosságban a világgazdaság fog kiróni” – hangoztatta Jay Carney.

“A költségek mindaddig növekedni fognak, amíg Oroszország nem változtat irányt” – tette hozzá.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára “konstruktív párbeszédre” sürgette a válságban érintett valamennyi felet. Ezt kedden Stephane Dujarric, a világszervezet szóvivője jelentette be New Yorkban.

Dujarric szerint Ban intenzívvé tette diplomáciai erőfeszítéseit és magas szinten felvette a kapcsolatot az érintett felekkel, valamint mindazokkal akik érdekeltek a válságban. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az ENSZ-főtitkár, aki “növekvő aggodalommal” figyeli a legutóbbi fejleményeket, beleértve a krími népszavazást és a félsziget orosz annektálását.

A világszervezet első embere arra intette a feleket: tartózkodjanak a “meggondolatlan cselekedetektől”, és fokozzák erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy a válságot az ENSZ Alapokmányának a szuverenitás, a területi épség és az egység tiszteletben tartását előíró elvek alapján oldják meg. Az ENSZ Közgyűlése Ukrajna kérésére csütörtökön plenáris ülést tart.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.