Jegyellenőrre támadt egy utas Budaörsön

A 25 éves gyanúsított nem tudta az utazási jogosultságát igazolni, ezért bántalmazni kezdte a jegyellenőrt Budaörsön. 

 

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Dávid 25 éves kecskeméti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 11-én 8 óra körüli időben egy Budaörsre tartó buszjáraton a jegyellenőr utazási jogosultságának igazolására szólította fel a gyanúsítottat. A 25 éves férfi nem rendelkezett érvényes menetjeggyel vagy bérlettel, illetve az általa bemutatott diákigazolvány is lejárt. Időközben a budaörsi buszvégállomásra értek, ahol F. Dávid az ellenőrtől erőszakkal akarta visszavenni a diákigazolványt úgy, hogy hátulról átkarolta az ellenőrt, kifeszítette a kezeit és megpróbálta megszerezni az okmányt.

A dulakodásnak a buszsofőrök és a sértett kollégái vetettek véget, majd értesítették a rendőrséget.

budaors_berlet_rendorseg2014

A rendőrök F. Dávidot a helyszínen elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A további eljárást ellene – szabadlábon hagyása mellett – a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.