Lízingszövetség: az új Ptk szerint is lesz operatív lízing

Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) március 15-i hatályba lépésével nem szűnik meg a tartós bérleti, vagy operatív lízing konstrukció – közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.

 

Közleményük szerint lesznek olyan operatív lízingügyletek, vagy tartós bérleti szerződések, amelyek a jelenlegi jogszabályi környezetben nem minősíthetők pénzügyi lízingnek, de az új Ptk. szerint a pénzügyi lízing fogalmának fognak megfelelni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy “lízing lesz a tartós bérletből” – utal a szövetség a sajtóban tévesen megjelent értelmezésekre. A tartós bérlet és az operatív lízing konstrukció megmarad és továbbra is választható opció lesz a lízingcégek ügyfelei számára – szögezik le.

A Lízingszövetség hangsúlyozza azt is, hogy a lízingpiaci szolgáltatók mindegyike felkészült a jogszabály-módosítás hatályba lépésére, a lízingcégek felülvizsgálták és aktualizálták az általuk alkalmazott szerződéseket annak érdekében, hogy azok megfeleljenek az új Ptk. által előírt szabályoknak is.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.