Orosz politológusok: az idő Putyinnak dolgozik, miközben az ukrán hatalom elveszíti legitimitását

Az idő Vlagyimir Putyinnak dolgozik, miközben a kijevi hatalom az állam belső pusztulása miatt elveszíti törvényes voltát – vélte Nyikolaj Petrov a moszkvai Carnegie Központ tudományos tanácsának tagja.

 

A szakértő a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilapnak nyilatkozott szerdán.

Petrov szerint “Putyin nyerő helyzetben van”, úgy érzi, hogy ura a helyzetnek, éppen ezért hívatott össze kedden sajtótájékoztatót. Az orosz államfő “kirakta a táblára sakkfiguráit”, most semmit sem kell tennie, csak azt demonstrálja, hogy a Nyugat javaslataira vár. Helyzetét erősíti, hogy a kijevi hatalom Kelet-Ukrajnában nem tartja kezében az ellenőrzést, vagy legalábbis csak részben. “Az is Putyinnak teendő engedményekre szorítja Kijevet, hogy a Nyugat nem tudja gyorsan rendelkezésére bocsátani a számára létfontosságú pénzt” – mondta. Az idő Putyinnak dolgozik, eközben a kijevi hatalom az állam belső pusztulása miatt elveszíti törvényes voltát – tette hozzá Petrov.

Az amerikai kutatóintézet moszkvai központjának szakértője szerint bizonyos értelemben támadhatatlan Putyin álláspontja, mivel nem kezd semmilyen katonai akcióba, viszont azt követeli, hogy az új kijevi vezetés tartsa be a február 21-én kötött megállapodást, és csak azután menjen végbe a hatalomváltás Ukrajnában, hogy megtartják az elnök- és parlamenti választásokat. A szakértő szerint azonban Putyin követelését nem lehet betartani (hiszen Janukovicsot már eltávolították), így a Nyugatnak és a kijevi hatalomnak azon kell töprengenie, milyen engedményt tegyen Moszkvának ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni.

Gleb Pavlovszkij, az orosz Hatékony Politika nevű Alapítvány vezetője a Nyezaviszimaja Gazetának nyilatkozva helytelenítette, hogy Vlagyimir Putyin “védekezett”, túl sok indokot hozott fel az orosz álláspont igazolására a sajtótájékoztatón.

Igor Bunyin, a Politikai Technológiák Központja nevű intézmény elnöke biztos abban, hogy az orosz államfő visszalépett az Ukrajnával kapcsolatos korábbi, kemény politikától. Az orosz politológus szerint ennek egyik jele az lehet majd, ha a oroszországi központi katonai körzet egységei valahová Tatárföldre, téli szállásukra vonulnak majd vissza. A másik jel az lehet, “ha megszűnik az úgynevezett orosz turisták Luhanszkba, Donyeckbe és Odesszába áramlása”, nekik ugyanis az a szerepük, hogy az egyébként nem jelentős oroszbarát csoportoknak segédkezzenek a hatalom megragadásában”.

Bunyin a független orosz lapnak kifejtette: Putyinnak két célja volt. A minimális cél, hogy a Krímből egy új Dnyeszter melléke legyen, vagyis a félsziget Ukrajna határain belül maradjon. Ez esetben Ukrajna föderációvá válna, a Krími Autonóm Köztársaság jogosultságai pedig bővülnének. A maximális cél Ukrajna egyfajta feldarabolása volt, de az orosz politológus szerint erről valószínűleg Angela Merkel német kancellár beszélte le Putyint, így maradt a minimális cél Moszkva számára.
www.ng.ru/politics/2014-03-05/1_putin.html

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.