Mesterházy: szavazzon ránk, aki nem akar félni!

Szavazzon az Összefogásra, aki nem akar félni – biztatta hallgatóságát hétfői győri fórumán Mesterházy Attila, a tömörülés miniszterelnök-jelöltje, az MSZP elnöke.

 

“Szocialistáktól, baloldaliaktól, demokratáktól az elmúlt 24 évben, bármikor voltunk is kormányon, soha, senkinek nem kellett félnie” – jelentette ki a politikus.

Mint mondta, nem kell foglalkozni azzal, mit mutatnak a közvélemény-kutatások, mert az emberek félnek megmondani a véleményüket.

Ezért arra biztatta hallgatóságát, hogy a felméréseknél vallják magukat Fidesz-szavazónak, majd április 6-án húzzanak be egy “bazi nagy ikszet” az Összefogás és jelöltjei mögé, hogy megismétlődhessen a 2002-es példa, amikor az exit pollok által jelzett nyolcszázalékos előnye dacára elvesztette a választást a Fidesz.

“Egy olyan Magyar Köztársaságnak akarok a miniszterelnöke lenni, ahol nem csak a jelenlegi ellenzéki demokratikus erők szavazói érzik otthon magukat” – mondta Mesterházy Attila, hozzátéve, olyan kormányt akar, amellyel egy jobboldali konzervatív szavazó is békében tud élni, és nem akarják kirekeszteni a nemzet egészéből, hiszen “ennek az országnak nem harcra, hanem békességre van szüksége”.

A politikus, akit a rendezvény helyszíne előtt 40-50 ellentüntető, bent őt felállva, tapsolva fogadó 400 fős hallgatóság várt, arról beszélt: érdekes, egyben “nagyon-nagyon mocskos” kampány lesz a mostani, amelyben “az ellenzék ellen tüntetnek a kormánypártiak”, miközben pártjaiknak írásba foglalt programja sincs.

mesterhazy_att_gyor_2014marc3

 

 

Gyurcsány Ferenc: Orbánnak mennie kell

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint a jelenlegi miniszterelnöknek mennie kell.

Ha jobb országot akarunk, akkor Orbán Viktornak mennie kell – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke a zsúfolásig megtelt miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központban hétfőn, több mint ezer ember előtt.
Magyar az, aki magyarnak vallja magát, ehhez pedig nem “kérünk Orbán Viktortól magyarsági igazolást, jó és tisztességes magyarok vagyunk” – tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: az, hogy ebből az országból nehezen élhető világ lett, “az nem a Teremtőnek az átka, ez nem volt elrendelve”.
A volt miniszterelnök azt mondta: Magyarország olyan ország, amelyet “szeretünk, imádunk”, de ma “nem engednek nekünk szeretni”.
Szerinte ezt az országot az „orbáni jobboldal önzése, radikalizmusa, a kivagyiság, a pökhendiség tett olyanná, amilyen, (…) ez az ország évek óta folyamatosan durván, sokakat megaláz. Ugyanakkor nem ilyen a mi országunk, ez az ország nem akar ilyen lenni hozzánk, nekünk itt testvéreink vannak, magyar emberek”.
„Olyan átkozottul szépen tudnak beszélni jobboldali barátaink a nemzetről, az államalapító István királyról, ám mintha nem értenék, hogy a nemzet erejének forrása az, hogy mindenki együtt van ebben az országban” – mondta Gyurcsány Ferenc.
Ez az ország annak idején befogadott jászokat, kunokat, svábokat, zsidókat, meg cigányokat, ki a magyar, kinek az ereiben csörgedezik magyar vér? – tette fel a kérdést.
Magyarnak lenni nem vér és föld kérdése. Magyarnak lenni osztozás apáink, nagyapáink, dédszüleink sorsában, magyarnak lenni azt jelenti, hogy van közöm a másikhoz, és nemcsak a múlt, hanem a jelen okán is, „nem hagyok ott az út szélén egyetlen embert sem”, és bár Orbán Viktor beszél erről, ám mégis átlép magyarok százezrein – tette hozzá a volt kormányfő.
Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy bár Orbán Viktor szegény sorsból kapaszkodott föl, ám a miniszterelnök „már nem saját népének akar gazdagságot, boldogságot, felemelkedést, hanem saját önző, konzervatívnak és kereszténynek hazudott osztályának”.
„A miniszterelnök nem a mi emberünk, ez a miniszterelnök kevesek embere, mert bennünket azt hiszem leginkább leköpne” – hangoztatta a DK elnöke.
Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, hogy az államalapító Szent István Európát választotta, és “esze ágában nem volt keleti szeleket figyelni, mert István Orbánnal szemben nem akart meteorológus lenni”.
Magyarországon jó egy évezrede meteorológiai és politikai értelemben az uralkodó széljárás a nyugati – tette hozzá, hangoztatva azt is: nem „egyszerűen parlamenti választás” lesz április 6-án, többről van szó.
A választás arról szól majd, hogy kelet, vagy nyugat, arról szól, hogy az ország az államalapító Szent István útját, vagy Orbán Viktor keleti útját követi – mondta Gyurcsány Ferenc.

 

 

Bajnai: nem lesz Kánaán az új kormány felállásával

 

Az Együtt-PM vezetője szerint bár az Összefogás újra normális, kiszámítható, békés és gyarapodó országgá szeretné tenni Magyarországot, nem lesz Kánaán az új kormány felállásával.

“Nem fog manna hullani az égből, nem szeretnék ezzel senkit ámítani, mert pokolian nehéz helyzetben van az ország, oda kormányozta a Fidesz” – mondta Bajnai Gordon hétfőn Szigetváron, lakossági fórumon.
A volt miniszterelnök – akit a fórum helyszíne előtt különböző transzparensekkel felsorakozó tüntetők kisebb csoportja fogadott, – mintegy százötven tagú hallgatósága előtt hangsúlyozta: mivel “annyi nyilvánvaló, alapvető dolgot tett tönkre ez az elmúlt négy év”, az új kormány feladata a helyreállító kormányzás lesz.
“Április 7-én ugyanazon a lejtőn leszünk, mint amin most lefelé robogunk, csak megvetjük a sarkunkat, lefékezünk, megállunk, megfordulunk, és kapaszkodva, izzadva felfelé indulunk” – közölte.
Bajnai Gordon az Összefogás választási győzelme esetén az új kormány legfontosabb feladatának a jogbiztonság, az alkotmányosság helyreállítását nevezte. Szerinte ez az emberek életébe nyugalmat, kiszámíthatóságot, tervezhetőséget hoz.
A politikus kiemelt célként fogalmazta meg a “valódi” munkahelyek bővítését, a hasznos tudást adó oktatási rendszer megteremtését, valamint a szolidaritás erősítését.
Az Együtt-PM vezetője úgy vélte: a családból a politikát kiűző békés kormányzást kell folytatni, és a haladás érdekében az ország értsen egyet a legalapvetőbb hosszú távú ügyekben.
A választás után a mérsékelt jobb- és baloldalnak meg kell egyeznie, hogy elutasítja a mostani kormány által képviselt populista, népszerűsködő radikalizmust és az ennél szélsőségesebb nézeteket, és meg kell állapodnia a főbb irányokról – mondta.
Bajnai Gordon felhívta ugyanakkor közönsége figyelmét arra, hogy békét az hozhat, aki erős felhatalmazást kap a választásokon, a győzelemhez nagyon sok embernek el kell mennie szavazni. Olyanoknak is, akik ma otthon vannak, mert reménytelenséget látnak, vagy várják a csodát, vagy félnek.
A fő ellenségünk nem Orbán Viktor, hanem a reményvesztettség, a csodavárás és a félelem, ezt a hármat kell legyőznünk – közölte.
A volt miniszterelnök az Orbán-kormány tevékenységét értékelve kiemelte, hogy Orbán Viktor egy közép-ázsiai típusú szovjet utódállamként képzeli el Magyarország jövőjét.
Bajnai Gordon szerint a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartásáról kötött magyar-orosz megállapodás az elmúlt négy év kormányzásának szimbóluma, mert jelképezi mindazt a hazugságot, mellyel az Orbán-kormány építi az uralmát.
Kétszer annyiba fog kerülni az áram, mint amennyiért ma vesszük, háromezer milliárd forintot akarnak drága orosz hitelből finanszírozni – mutatott rá.
Úgy vélte: a megállapodással Orbán Viktor feladta a rezsiharcot, az államadósság elleni küzdelmet és az általa meghirdetett szabadságharcot is.
Mást sem hallunk három éve, mint azt, hogy a miniszterelnök kivont karddal küzd a brüsszeli sárkány ellen. Addig-addig kardozott, míg egyszer csak egy medve ölébe nem huppant, csakhogy ez a medve közben elindult a Krím félszigetre – fogalmazott.
Bajnai Gordon hangoztatta: nem hiteles egy szabadságharcostól, hogy Brüsszeltől félti a magyarok szabadságát, és közben azzal az Oroszországgal szövetkezik, amely katonai erővel támad szomszédjára.
Az, hogy Magyarország a gáz mellett az áramellátását is azokra bízza, akik lehet, hogy a jövő héten elzárják a gázcsapot, nem úgy hangzik, mintha az ország függetlensége növekedett volna – vélekedett az Együtt-PM vezetője.
Véleménye szerint a Paksról szóló szerződés a hatalom megtartásáról és a pénzéhségről szól, mivel a fejlesztés a beszállítóknak 1500 milliárd forint megrendelést jelenthet.
Ez a csapat, az egykori kollégiumi szobatársak, hol kormányban, hol ellenzékben egy dolgot csináltak: a politikai befolyásból pénzt. A pénzt egy részét visszafektették a politikába, amelyből több hatalom és több pénz lett. “Ez egyfajta politikai részvénytársaság, maffiaállam” – mondta.
Bajnai Gordon közölte: bár a Fidesz a médián keresztül elképesztő erővel építi a “hazugságfüggönyt” a választók elé, egyre többen vannak, akik a bőrükön, a zsebükön, a szívükben érzik, hazugság az, ami szembejön.
Egyre többen értik meg, mi az áprilisi parlamenti választás tétje, kezdik megérteni, Magyarország milyen irányba indult el, és hogy az az Orbán Viktor, aki egykor szimbolikusan hazaküldte a szovjet katonákat, ma egyedüli felelősséget visel azért, hogy az országot eltéríti az európai útról, és vissza akarja vinni keletre.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.