Alpesi sí vk – Miklós Edit ötödik Crans Montanában

Miklós Edit szenzációs teljesítményt nyújtva az ötödik helyen végzett a női alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapi lesiklóversenyén, a svájci Crans Montanában.

 

Magyar síelő ilyen előkelő helyen még soha nem zárt vk-viadalon.

Miklós Edit – aki ebben a szakágban hetedik lett a múlt vasárnap véget ért szocsi téli olimpián – a meglepetésre győztes osztrák Andrea Fischbacher, valamint honfitársa, Anna Fenninger, továbbá a szám olimpiai bajnoka, a szlovén Tina Maze és a szintén osztrák Elisabeth Görgl mögött szerezte meg az ötödik helyet. A szakági vk-t vezető német Maria Höfl-Riesch kilencedik, az ötkarikás játékokon Mazével holtversenyben első svájci Dominique Gisin pedig tizedik lett.

A versenyt a rossz időjárási körülmények miatt többször is elhalasztották, előbb szombatról vasárnapra, majd délelőttről kora délutánra.

Miklós Edit – aki 45 vk-pontot gyűjtött a mostani versenyen – a Kossuth Rádiónak elmondta, ugyanolyan jól érezte magát a pályán, mint a szocsi játékokon:

“A pálya közepén egyszer hibáztam, és majdnem elestem, de ahogy mondani szoktam, az nyer, aki kevesebbet hibázik. Mindent kockára tettem, mert ez volt az utolsó verseny, ahonnan kvalifikálhattam magam a 25-ös fináléra, de az sajnos nem sikerült, mert összesítésben csak a 26. lettem.”

A magyar síző hozzátette, ígéreteket kapott arra, hogy jobb körülmények között készülhet és több támogatást kap nyáron a következő szezonra, így jövőre még szebb eredményekben bízik. Ami a közeljövőt illeti, jövő héten két FIS-verseny következik, majd a magyar bajnokságon indul el.

 

  Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapja alapján):

—————————————————–
1. Andrea Fischbacher (osztrák) 1:34.00 perc
2. Anna Fenninger (osztrák) 1:34.15
3. Tina Maze (szlovén) 1:34.47
4. Elisabeth Görgl (osztrák) 1:34.49
5. Miklós Edit 1:34.82

A szakági vk állása 8 futam után (még 1 van hátra): 1. Maria Höfl-Riesch (német) 504 pont, 2. Fenninger 424, 3. Tina Weirather (liechtensteini) 400,…26. Miklós Edit 80

Az összetett vk állása 25 futam után (még 7 van hátra): 1. Höfl-Riesch 1108 pont, 2. Fenninger 951, 3. Weirather 943,…59. Miklós Edit 80

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.