Schiffer: az LMP újraszabályozná a közszereplők bírálhatóságát

Az LMP olyan törvényjavaslatot nyújtana be tavasszal a parlamentnek, amely a közszereplőket a közszereplésükkel arányos tűrési kötelezettséggel terhelné.

 

Schiffer András, az LMP társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bírálta az polgári törvénykönyv közszereplők bírálhatóságára vonatkozó passzusát, álláspontja szerint a törvény gumiszabályokat tartalmaz és korlátozza a tényfeltáró újságírást.

Az ellenzéki politikus azt mondta: az Alkotmánybíróság vonatkozó hétfői döntésétől függetlenül törvényjavaslatot nyújtanának be májusban a parlamentnek, ami biztosítja, hogy a közszereplőket minden szinten – a médiában, kultúrában, akár egy társasházi közösség szintjén is – fokozott tűrési kötelezettség terheljen, ami arányos a közszereplésükkel.

Mint kifejtette, a cél, hogy világos legyen, hol a határ egy médiacelebnek vagy színésznek, ahol már nem lehet a magánéletébe beavatkozni. Másfelől újraszabályoznák azt is, meddig terjed az a zóna egy politikus, egy önkormányzati vezető, “egy oligarcha esetében”, ahol “szabadon meg lehet írni az igazságot”.

Az LMP társelnöke ismertette: javaslatuk nemcsak természetes személyekről szólna, hanem szabadon bírálhatóvá tenné a nagy cégeket is, mert a multinacionális vállalatok gyakran személyiségi jogok mögé bújva tudják a szabad vitát elfojtani, s ennek szeretnének véget vetni.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.