Őszödi beszéd – Fidesz: a héten ülést tarthat a nemzetbiztonsági bizottság

Kocsis Máté, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja még a héten kezdeményezi a testület ülésének összehívását, hogy a bizottság tagjai megvizsgálhassák: az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés megegyezik-e a témában készült többi dokumentummal.

 

A kormánypárti politikus erről hétfőn, az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott. Hangsúlyozta, a sajtóban pénteken, anonimizált formában ismertetett, 2009-ben készült jelentések összegző dokumentumok, és semmiképpen sem mondhatók hamisnak.

Kocsis Máté ezzel azokra a baloldali kritikákra válaszolt, amelyeket korábban Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök fogalmaztak meg. A fideszes politikus szerint a nyilvánosságra hozott jelentések a szocialista kormányok idején készültek, a bizottsági ülésen pedig az ellenzéki politikusoknak is lehetőségük lesz megbizonyosodni a valódiságukról. Megjegyezte, a jelentések egy részét adatvédelmi és személyiségi jogok miatt takarták ki, de ez a szöveg lényegét nem változtatja meg.

A Fidesz kommunikációs igazgatója aláhúzta, az őszödi beszéddel kapcsolatban nem a nyilvánosságra kerülés jelenti a problémát, hanem a Gyurcsány Ferenc által elmondottak, amelyekből az derül ki, hogy az akkori miniszterelnök becsapta a választókat a 2006-os kampányban.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal előző héten a honlapján hozott nyilvánosságra anonimizált formában a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.