Fogyatékos diákok úszóünnepe Hajdúszoboszlón

116 fogyatékos sportoló vett részt Hajdúszoboszlón a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) úszó diákolimpiai döntőjén. Ez volt az 2014-es év első országos fogyatékos diákolimpiai döntője.

 

Az esemény gyászszünettel kezdődött. A résztvevők a tragikus hirtelenséggel elhunyt Skoda László, a FODISZ Somogy megyei főtitkára emlékének adóztak egy perces néma csenddel. A fogyatékos diákolimpia megnyitóját Bodó Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Szabó László, a FODISZ elnöke tartották.

A versenyen mozgássérült, értelmi fogyatékos, látás- és hallássérült diákok vettek részt. A 116 versenyző 6 korcsoportban, 16 sérültségi kategóriában és négy versenyszámban (50 m és 100 m mellúszás, valamint szabadon választott úszás) tette próbára tudását. Az országos úszótalálkozón is érvényesült a FODISZ mottója: „Több, mint sport”. A fogyatékos diákok saját vetélytársaikat is bíztatták a célba érkezést követően.  A fantasztikus buzdításnak köszönhetően mindenki győztesnek érezhette magát.

A hazai köznevelésben mintegy 80.000 fogyatékkal élő diák tanul, közülük nyolcezren vettek részt tavaly a FODISZ különböző versenyein, rendezvényein. A mai versenyre 26 iskolából érkeztek diákok.

Az eseményen debütált a FODISZ verseny és sportolói adatbázisa, a VESPA. Az informatikai fejlesztésnek köszönhetően a FODISZ hivatalos weboldalán, a www.fodisz.hu portálon keresztül zajlik a versenyekre történő nevezés és az eredményközlés is. Az informatikai rendszer lehetővé teszi azt is, hogy pontosan követhető legyen, hány fogyatékkal élő diák vesz részt a FODISZ rendezvényei, versenyein.

Szabó László, a FODISZ elnöke elmondta: „az idei évünk egyik fő célja, hogy még több diákot érjünk el, buzdítsunk arra, hogy kapcsolódjon be versenyeinkbe. A fogyatékkal élők társadalmi befogadásának egyik legkézenfekvőbb eszköze a sport, a közösség, a verseny. Szeretnénk, ha ezekből a srácokból egyszer majd paralimpiai bajnok, sikeres cégvezető, elismert tanár vagy műbútorasztalos, és mindenekelőtt boldog családban és közösségben élő, fogyatékosságával együtt elfogadott és szeretett magyar felnőtt lenne.”

A FODISZ következő országos döntője március 30-án, Gödöllőn lesz, ahol asztaliteniszben versenyeznek 12 és 20 év közötti, értelmileg akadályozott, hallássérült és mozgássérült diákok.

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.