Szocsi 2014 – Véget ért a téli olimpia

Vasárnap este hivatalosan véget ért a XXII. téli olimpia Szocsiban.

 

A 40 ezres Fist Stadion lelátói már jó félórával az évszámra utaló – helyi idő szerint – 20.14-es kezdés előtt megteltek, a többnyire oroszokból álló közönség a műsort megelőző utolsó perceket hullámzással töltötte, illetve Oroszországot éltette. A visszaszámláláskor a szocsi játékok legszebb, legemlékezetesebb pillanatait vetítették a létesítmény közepére.

Az első felvonásban több száz ezüstszínű ruhába öltözött táncos szórakoztatta a közönséget, miközben a levegőben Luba, a megnyitó főszereplője egy csónakban figyelte az eseményeket két kísérőjével, Jurijjal és Valentyinával, akik az első férfi (Gagarin) és női űrhajósról (Tyereskova) kapták a nevüket. Ebben a színben a szervezők utaltak a megnyitóra, ugyanis a küzdőtér szereplői az olimpia jelképe, az ötkarika megformázásánál a jobb felsőt egy darabig nem alakították ki, ahogy a versenyek előtti ünnepségen az egyik hópehely nem alakult át karikává. Végül persze minden a helyére került.

A díszvendégek bevonulását követően 21, Szocsiban aranyérmes hazai versenyző hozta be az orosz lobogót, melyet ünnepélyesen felvontak. Ezután felvonult a 89 résztvevő nemzet zászlóvivője. A magyar lobogót Lajtos Szandra, a rövidpályás gyorskorcsolyában hatodik, pontszerző helyen végzett női váltó rangidőse lengette a küzdőtér közepén, amíg a mostani játékokon szerepelt 2856 sportoló Szocsiban maradt része bevonult a stadionba. Volt olyan, aki – a közönség ujjongását kiváltva – szaltózva érkezett.

A versenyzők parádéját követte a szombati női 30 és a vasárnapi férfi 50 kilométeres sífutás eredményhirdetése: előbbiben hármas norvég, utóbbiban hármas orosz siker született. Az oroszokat elképesztő ovációval fogadta a publikum. Az eredményhirdetés annyiban a végeredményt is jelezte, hogy Oroszország végzett az éremtábla élén, éppen Norvégiát megelőzve. Végül köszöntötték a Szocsiban közreműködő 25 ezer önkéntest és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói testületébe választott két új tagot, Hayley Wickenheisert és Ole Einar Björndalent. Utóbbit ismételten hatalmas tapsvihar fogadta. Wickenheiser Szocsiban már negyedik aranyérmét nyerte a kanadai jégkorong-válogatottal, míg a norvég sílövő mostani két aranyával minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává lépett elő.

01_szocsi_zarounnepseg_

A műsor folytatásában a legnagyobb orosz festőket, zongoristákat, balett-táncosokat, írókat, majd az orosz kultúrában fontos szerepet betöltő cirkuszvilágot idézték meg.

A látványos produkciók után kezdődött a hivatalos rész: a görög lobogó felvonása, valamint a görög és az olimpiai himnusz után Szocsi polgármestere átnyújtotta az olimpiai zászlót Thomas Bachnak, a NOB elnökének, aki azt Pjongcsang első emberének adta tovább. Ezt követően bemutatkozott a dél-koreai város, a 2018-as téli játékok házigazdája.

A műsor végén egy videó-összeállításban megjelenő Viktor An hatalmas tapsot kapott. A dél-koreaiból orosszá lett, Szocsiban nyert három aranyával immár hatszoros olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó összeköti a most befejeződött és a következő téli olimpia házigazdáját.

02_szocsi_zarounnepseg_

Dmitrij Csernisenko, a szocsi játékok szervezőbizottságának elnöke kiemelte, Oroszország új arcát mutatta meg a világnak, és számukra ez minden idők legjobb olimpiája volt. Záróbeszédében Bach kijelentette: Szocsi üzenetet küldött a világnak a békéről és az egymás iránti tiszteletről, továbbá hangsúlyozta, hogy Oroszország minden ígéretét teljesítette, így rászolgált a hét évvel ezelőtt megszavazott bizalomra. Hozzátette, hogy a mostani a sportolók olimpiája volt, majd külön köszönetet mondott a helyszínen tartózkodó Vlagyimir Putyin államfőnek. Mint mondta, az oroszok az olimpiával bebizonyították, hogy kedvesek és hatékonyak, illetve hazafiasak, de nyitottak a világra. Bach végül oroszul elköszönt Szocsitól és Oroszországtól, majd befejezettnek nyilvánította a XXII. téli olimpiát.

A műsor folytatásaként az est három főszereplője mellett ezer kisgyerek lépett színpadra, s mindegyik kezében volt egy-egy láng. A produkció végén, amikor felcsendült az 1980-as, moszkvai olimpiát lezáró, “Goodbye Moscow” című szám, a játékok egyik kabalafigurája, a jegesmedve “elfújta” a Fist Stadion előtti kandeláberben az olimpiai lángot.

Az olimpia hivatalosan ekkor zárult, ám az ünnepség még egy darabig folytatódott a stadionban.

Szocsi2014 – Záróünnepség

 

03_szocsi_zarounnepseg_

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.